Végre a madaraknak is kedvez a várostervezés

augusztus 21st, 2017

A városok épületei nagyon ritkán kedveznek a madárpopulációnak, a felhőkarcolók például rengeteg szárnyas haláláért felelnek minden nap, hiába matricázzák végig őket, hogy a madarak észrevegyék a veszélyt. A zöld tetőtrend azonban az első olyan várostervezési húzás, ami a madarak számára is kedvező lehet – itt ugyanis új élőhelyre lelhetnek.

Ha belegondolunk, logikus a helyzet, mégis kevesen kutatták még, hogy a városi élőhelyek számára mit jelent a zöld tetők kialakítása. Ezzel ellensúlyozhatnánk azt, mennyi madár életébe kerülnek az egyre magasabb felhőkarcolóink: az Egyesült Államokban becslések szerint évente legalább egymilliárd madár veszti életét úgy, hogy nekimegy a felhőkarcolók és magasabb épületek üvegének. Ezek az üvegfelületek ugyanis úgy verik vissza a napfényt, hogy az a madarakat teljesen összezavarja, sokszor még akkor is, ha direkt ezt megelőzendő festés van a felületen.

A zöld tetők ezzel szemben nemhogy nem gyilkolják a madarakat, de még fészkelőhelyet is biztosítanak számukra, így segíthetnek kiegyenlíteni a madárpopuláció számát, amit a magas üvegépületek eltorzítanak. A New York-i Fordham Egyetem kutatói például 11 madárfajjal kísérleteztek, és megfigyelték, hogy betelepítés után túlélnek és szaporodnak-e ezek az állatok a zöld tetőkön. Kiderült, hogy nem csak szaporodnak, de más madárfajokat is bevonzanak – egy év múlva már tizenhétféle szárnyas fészkelt a tetőn.

Az már csak hab a tortán, hogy a városi madárfigyelőknek is tökéletes terepet biztosítanak a belakott zöld tetők arra, hogy közelebbi környezetben követhessék nyomon a madarakat.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb