
A megtermelt energia hosszú utat tesz meg, amíg eljut a fogyasztókig és a háztartásokig: a folyamat legkritikusabb és egyben legdrágább pontja az áram tárolása. Jelenleg nincs olyan – Magyarországon is gazdaságosan elérhető – megoldás, amely nagy mennyiségnél lehetővé tenné a hatékony tárolást hosszabb távon. Erre nyújthat megoldást az elektromos autók elterjedése.
Az elektromos autók terjedése az ipari előrejelzések szerint lendületesen halad, de az igazi „zöld hatás” elérése, vagyis az üvegházhatást kiváltó káros gázok kibocsátásának csökkenése még így sem kielégítő a Nemzetközi Energia-ügynökség (IEA) jelentése szerint. Nemcsak ebben mérhető azonban az elektromos autók hatása vagy eredményessége.
Az elektromos autók egyik nagy előnye az időközi energiatárolásban lehet. A jelenlegi hálózat fő gondja, hogy nem érhetők el gazdaságos, nagy energiatároló eszközök, amelyekben eltárolható az adott pillanatban kihasználatlan, azaz felesleges áram. Egy autó viszont használaton kívül, amíg csak áll a garázsban vagy éppen parkol, remekül hasznosítható lenne átmeneti tárolókapacitásként. A megfelelő rendszerekkel pedig az autók akkumulátorában ideiglenesen tárolt energia is könnyedén visszatölthető lehet a hálózatba.
Az elektromos autók elterjedését segítheti az otthoni töltés megoldása, ám ez további problémákat is felvet. A hálózatoknak el kell majd bírniuk, hogy egyszerre csatlakoznak fel – a megnövekedett energiaigény miatt – esténként, a munkából hazaérve a fogyasztók. Az Energy Brainpool jelentése szerint az EU-tagállamokban 2050-re – ha a magánautó-használat 100 százalékban elektromos lesz – akár 830 terawattóra/év többlet áramkeresletről beszélhetünk.
„Egy átlagos háztartás energiafogyasztása a nap folyamán kétszer van csúcson: reggel, amikor indul a nap, és otthon készülődünk, valamint este, a munkaórák leteltével. Ha az elektromos autók töltése is hozzáadódik ehhez a képlethez, akkor esténként még nagyobb energiaigénnyel kell majd számolniuk a szolgáltatóknak. Így (a rugalmasan igénybe vehető kapacitások mellett) a napközben alacsonyabb árszinten megtermelt energia tárolása és visszatöltése kulcsfontosságú lesz” – mondta Gerse Pál, a MET Power üzletfejlesztési szakértője.
Forrás: MET Hungary