Újabb szemétszigetet fedeztek fel a Csendes-óceánon

július 27th, 2017

Kutatók már korábban is sejtették a létezését, de most már bizonyítékot is találtak rá: egy 2,6 millió négyzetkilométeres szemétsziget úszik a Csendes-óceánon a már korábban ismert nagy csendes-óceáni hulladéksziget mellett.

A korábban ismert sziget a Csendes-óceán északi, míg ez a most felfedezett a víztömeg déli területén úszkál. Kialakulása annak köszönhető, hogy az óceáni áramlatok egy helyre hordták a lebomlani nem képes műanyag-szennyeződéseket, ezek pedig egymásba kapaszkodtak, és most egy összefüggő szigetként szelik az óceánt.

Az Algalita Tengeri Kutatóalapítvány már fél éve kereste a szemétsziget pontos helyét, és most végre sikerült is rábukkanni, és mintákat venni belőle. Elképesztő mennyiségű műanyag gyűlt össze a területen – 2,6 millió négyzetkilométernyi, amely akkora, mint Texas állam másfélszer.

A műanyagok nagy része azonban ezúttal nem flakonok és zacskók formájában úszik a tengeren, hanem mikroműanyagként, általában kisebbként, mint egy-egy rizsszem. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy jóval régebb óta vándorolnak az óceánban, mint ahogy azt gondolnánk. A probléma ezzel az, hogy sokkal nehezebb feltakarítani, mint az egybefüggő műanyagokat.

A kutatásról egyelőre tanulmány nincs, a beszedett mintákat még elemzik, de az alapítvány mindenképpen nyilvánosságra akarta hozni a hírt minél előbb.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb