Több metánt bocsájt ki a mezőgazdaság, mint gondoltuk

szeptember 2nd, 2017

Korábban kevésbé voltak pontosak a mezőgazdaság metánkibocsájtásának mérésére irányuló statisztikák, mivel elavult adatokat használtunk a becslésükhöz, már ami az állatállományt illeti.

A NASA Szénmennyiség-megfigyelő Rendszer kutatási kezdeményezésének működése során kiderült, hogy teljesen elavult adatokat használunk a globális mezőgazdaság metánkibocsájtásának megállapítása során – és mindezt annak köszönhetjük, hogy nem vettük figyelembe a 2006-os adatok óta az állatállományok változását. Kiderült, hogy 11%-kal több metánt bocsájt ki ez az ágazat globálisan, mint ahogyan azt korábban gondoltuk.

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) becsléseivel az volt a gond, hogy nem a jelenlegi állatállomány mennyiségén és minőségén alapultak. A metánkibocsájtás minden forrását nagyon nehéz megfelelően mérni, ezért nagyrészt úgy becslik őket statisztikai adatok alapján. Csakhogy az állatállomány – így például a marhák és tehenek – sokkal népesebb lett, ráadásul az állatok nagyobbak, többet esznek, ezért több metánt is bocsájtanak ki.

A NASA kutatása során az egy állatra jutó metánkibocsájtással dolgoztak, és figyelembe vették az állatállomány globális helyzetét is.

A metánkibocsájtás mennyisége azért nem mindegy, mert ennek a gáznak nagyon nagy szerepe van az atmoszféra hőmérsékletének alakulásában, és sokkal nagyobb melegítőpotenciálja van, mint a szén-dioxidnak. Mivel nehezebb mérni, kevesebbet figyelünk rá – pedig nem ártana, főleg most, hogy tudjuk: sokkal kevesebb kerül a légkörbe, mint gondoltuk.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb