Tele van műanyaggal a csapvíz

szeptember 12th, 2017

Már korábban is írtunk a mikroműanyagok veszélyeiről – most kiderült, hogy az ivóvízben sem szabadulhatunk tőlük, ugyanis egy friss kutatás szerint a világ minden tájáról összegyűjtött csapvízminták több mint 80 százalékában kritikus mennyiség található.

A mikroműanyagok mindenhol ott vannak. Megtalálhatók a háztartási sóban, a sörben, a mézben, a cukorban, sőt, még a levegőben is – egy francia kutatás kimutatta, hogy Párizsra minden évben 10 tonnányi esik, és a háztartásokba is bekerül. Aztán elég nagy a valószínűsége, hogy mikroműanyagot eszünk is, mivel a tengeri állatok akaratlanul is elfogyasztják az apró részecskéket, ők pedig a tányérunkra kerülnek. Most kiderült, hogy a csapvízből is éppen elég mikroműanyag kerül a szervezetünkbe.

Egy nonprofit hírügynökség, az Orb Media több mint egy tucat ország ivóvizét vizsgálta meg, köztük az Egyesült Államokét, Ugandáét, Ecuadorét és Indonéziáét, valamint több európai országét is. Kiderült, hogy az összegyűjtött minták 83 százalékában jelentős mennyiségű mikroműanyag található. Az Egyesült Államok kifejezetten rosszul járt: itt a minták több mint 90 százalékában megtalálták a szennyezettséget. Ráadásul az sem mondható, hogy szennyezett vizű helyszínekről érkeztek a minták: az USA-ban a Környezetvédelmi Ügynökségtől és a Kongresszustól is gyűjtöttek be csapvizet.

A legalacsonyabb szennyezettség az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban mutatkozott, bár még itt is a minták 72 százalékában találtak mikroműanyagot a csapvízben.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan jutnak ezek a mikroműanyagok az ivóvizünkbe, valószínűleg a levegőben terjedő részecskéknek is köze van hozzá. Minden nap hordunk és szakítunk el olyan ruhákat, amelyekben találhatók mikroműanyagok, a szárítógépek pedig szintén csak úgy ontják magukból a káros anyagot. A mosógépek is hasonlóan környezetszennyezők, a kutatás megállapította, hogy akár 70 ezer mikroműanyag-darabot is a vízbe engedhetnek egyetlen mosás során.

Nem kizárólag a csapvíz van bajban – a palackozott vízben és a forrásvízben sem jobb a helyzet, utóbbit Libanonban tesztelték, és a minták 94 százaléka szennyezett volt.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb