ENERGIA

Napelemek a Budapesti Gazdasági Egyetem épületein

Napelemes energiatermelő rendszert telepített a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) öt épületére, ami a környezet védelme mellett jelentős költségmegtakarítást is eredményez. Az egyetem közleményében kiemelte, hogy a napelemeknek köszönhetően az intézmény éves áramfelhasználása várhatóan mintegy 275 ezer kilowattóraval kevesebb lesz. Az […]

ENERGIA

Geotermális erőművet építenek Mosonmagyaróváron

Hárommilliárd forintból építenek geotermális erőművet Mosonmagyaróvár dél-nyugati részében. A beruházásra a kormány zászlóshajóként tekint, ezért támogatja 2,1 milliárd forinttal – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály elmondta, hogy a geotermikus hőenergia használatának bővítése több szempontból is fontos Magyarország számára: emeli […]

ENERGIA

A szélturbina-gyártás is bezöldül

Amikor a zöld energiáról beszélünk, általában csak arra koncentrálunk, hogy az erőművek milyen típusú energiát termelnek. Arra azonban ritkán gondolunk, hogy ezeket az erőműveket meg is kell építeni, amit gyakran nem túl környezetbarát módszerekkel tesznek. A Vanderbilt Egyetem kutatóinak újítása […]

ZÖLD VILÁG

Több mint 100 jelentős város nyeri elektromos energiájának nagy részét megújulókból

Egy friss kutatás szerint több mint 100 nagyobb város nyeri elektromos energiájának jó részét megújuló forrásokból. A 2017-es adatok azt mutatják, hogy olyan települések is zöldek, mint az új-zélandi Auckland, vagy a norvég Oslo. Elég jó híreket közölt a korábban […]

ZÖLD GAZDASÁG

Egyre jobban megéri napelemparkot építeni

Százhalombatta, Pécs, Paks, Ajka, Kaposvár. Csupa olyan város, ahol hatalmas napelemparkok épülnek. Többségük környezetében korábban hagyományos erőművek működtek, vagy működnek ma is. De mire fel ez a nagy nekibuzdulás? És miért alakult ki a hagyományos és a naperőművek között szimbiózis? […]

ENERGIA

Chile is búcsút int a szénnek

Az ország jelenleg energiájának 35-40 százalékát a szén égetéséből nyeri, így igazán nagy hír, hogy úgy döntött: megkezdi a függetlenedését a szénalapú energiatermeléstől. Pontos lépésekről még nem tudunk, de azt figyelembe véve, hogy Chile mennyire támaszkodik a szénre, már a […]

ENERGIA

A Dunai Solar Park, és ami utána jön

Rövidesen elkezdik Magyarország legnagyobb naperőművének, a Dunai Solar Parknak az építését Százhalombattán. A MET Csoport azonban nem áll meg itt, hanem további beruházásokat tervez a megújuló energiában itthon és a szomszédos országokban is. De mi a jelentősége ezeknek a projekteknek, […]

ENERGIA

Van olyan bioüzemanyag, ami még a szénnél is rosszabb

Ha a bioüzemanyagokról beszélünk, általában arra gondolunk, hogy jót tesznek a környezetnek – pedig ez nem mindegyiknél van így. Az például, ha fából nyerjük az energiát, a megtérülése hosszadalmassága miatt egyáltalán nem jobb, mintha szént égetnénk. Az EU környezettudatos szabályozásai […]

ENERGIA

Heteken belül működésbe léphet a csernobili napelempark

A csernobili erőmű területén épített napelempark heteken belül működésbe léphet, és előbb-utóbb akkorára fejlesztik majd, hogy egy kisebb város energiaellátását biztosítani tudja. Az energia ukrajnai háztartásokba áramlik majd, amelyek jelenleg kiszolgáltatottak az orosz földgáz felé. Már korábban is írtunk arról, […]

ENERGIA

A britek öt év alatt megfelezték az elektromosságból eredő szén-dioxid-kibocsájtásukat

Hatalmas dicséret jár az Egyesült Királyságnak: 2012 óta sikerült megfelezniük az elektromos energiából eredő szén-dioxid-kibocsájtásukat. Nagy-Britanniának 2017 volt az eddigi legzöldebb éve: a kimutatások szerint 2012 óta gyakorlatilag megfelezték az elektromos áramot termelő szektor által kibocsájtott szén-dioxid mennyiségét. Ahhoz képest, […]