ENERGIA

Az amerikai kőolaj- és gázipar metánkibocsátása a becsültnél 60 százalékkal nagyobb

Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél – derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kibocsátott szénhidrogén többsége […]

ZÖLD VILÁG

Nemcsak a tehenek eregetnek metánt

Egy friss kutatás kimutatta, hogy az óceánokban élő kagylók és férgek is ugyanúgy metánt engednek ki a környezetükbe, mint a tehenek, ráadásul számottevő mennyiséget is. A metán legalább annyira veszélyes üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid, mégsem beszélünk annyit a metánkibocsájtás […]

ZÖLD GAZDASÁG

Több metánt bocsájt ki a mezőgazdaság, mint gondoltuk

Korábban kevésbé voltak pontosak a mezőgazdaság metánkibocsájtásának mérésére irányuló statisztikák, mivel elavult adatokat használtunk a becslésükhöz, már ami az állatállományt illeti. A NASA Szénmennyiség-megfigyelő Rendszer kutatási kezdeményezésének működése során kiderült, hogy teljesen elavult adatokat használunk a globális mezőgazdaság metánkibocsájtásának megállapítása […]