ÉLET

Kiderült, hogy a légszennyezés az agyunkat is roncsolja

Magyarán minél szennyezettebb a levegő, annál kevésbé tudjuk használni az agyunkat, legalább is ez derült ki egy friss kínai kutatásból – ők pedig biztosan tudják, miről beszélnek, hiszen a nagyvárosaikban borzasztó mértékű a légszennyezés. A Proceedings of the National Academy […]

ENERGIA

Az amerikai nemzeti parkokban ugyanolyan szennyezett a levegő, mint a nagyvárosokban

Az Egyesült Államok nemzeti parkjaiban ugyanolyan magas a levegő ózonszennyezettsége, mint az ország több nagyvárosában – derült ki a Science Advances című folyóiratban megjelent új tanulmányból. Ivan Rudik, az ithacai Cornell Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője szerint az eredmények fontos […]

ÉLET

Az emberek 95 százaléka szennyezett levegőt lélegez be

A Levegő Globális Helyzete jelentés kimutatta, hogy az emberek 95 százaléka szennyezett levegőt lélegez be, és több mint 60 millióan olyan területen élnek, ahol kifejezetten egészségre veszélyes a környező levegő. Ijesztő statisztikák következnek. A Levegő Globális Helyzete 2018 (State of […]

ZÖLD VILÁG

Veszélyesen alábecsüljük a szénhidrogénekből érkező károsanyag-kibocsájtást

Komolyan alábecsülhettük a szénhidrogénekből érkező károsanyag-kibocsájtást, ami azért fontos, mert a jelenlegi földgázkitermelés és olajbányászat szabályozása az alapján határozódik meg, hogy azt hisszük: kevésbé környezetszennyező, mint a szénbányászat. Most kiderülhet, hogy ez egyáltalán nem igaz. Yorki, oslói és coloradói kutatók […]

ÉLET

Sürgető a lakossági fűtés okozta légszennyezés csökkentése

A szakértők sürgetőnek tartják a lakossági fűtés, égetés által okozott légszennyezés csökkentését – hangzott el A lakossági fűtés okozta levegőszennyezés – az európai és hazai jogszabályok végrehajtása című budapesti nemzetközi konferenciát követő sajtótájékoztatón, kedden. Az eseményt az Alapvető Jogok Biztosa […]

ZÖLD GAZDASÁG

Ki lehet tiltani a régebbi dízelautókat a szennyezett levegőjű német városokból

Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján. A szövetségi kormány arra törekszik, hogy a dízelüzemű járművek használatának tilalma nélkül javítsanak a levegőminőségen, azonban […]

ZÖLD VILÁG

London egy hónap alatt elérte a 2018-as szennyezési limitet

A brit fővárosban 18-szor került a biztonságos mérték fölé a nitrogén-dioxid szintje, már januárban megdőlt az előre meghatározott maximális mennyiség. Jó hír viszont, hogy ez az egy hónapos időtartam még mindig hosszabb, mint a tavalyi, amikor csak egy hétre volt […]

ÉLET

A dezodorunk és a tisztítószerünk felel a légszennyezés jó részéért

Ha bárkit megkérdeznénk, hogy vajon mi okozza a légszennyezés jó részét, valószínűleg a közlekedést vagy az ipari termelést mondaná. Bár ez igaz is, azért szoros harmadikként, a lakossági okok közül pedig fej-fej mellett elsőként ott vannak a háztartási szereink is: […]

ZÖLD VILÁG

A szén-dioxid-tárolás nem pótolja a megfelelő klímavédelmi intézkedéseket

Mekkora lehetőségek rejlenek a különböző szén-dioxid-tárolási, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátását megelőző (összefoglaló néven: negatív emissziós, NET) technológiákban? E technológiák mennyivel járulhatnak hozzá a 2015 decemberében Párizsban elfogadott nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény teljesítéséhez? Ezekre a kérdésekre ad választ az Európai Akadémiák […]

ZÖLD VILÁG

Kínában van a világ legnagyobb légtisztító tornya

A kínai Hszian városában áll a világ legnagyobb légtisztító tornya: a száz méteres monstrum állítólag tíz négyzetkilométeres környezetben képes megtisztítani a levegőt a szmogtól és egyéb szennyeződésektől. Azt azért kijelenthetjük, hogy Kínára ráfér a tisztítás, ha a technológia tényleg jól […]