ENERGIA

Napelemek a Budapesti Gazdasági Egyetem épületein

Napelemes energiatermelő rendszert telepített a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) öt épületére, ami a környezet védelme mellett jelentős költségmegtakarítást is eredményez. Az egyetem közleményében kiemelte, hogy a napelemeknek köszönhetően az intézmény éves áramfelhasználása várhatóan mintegy 275 ezer kilowattóraval kevesebb lesz. Az […]

ENERGIA

Az Elbán és a Rajnán épülnek az új német LNG-terminálok

Az LNG minden korábbinál rugalmasabbá tette a globális földgázkereskedelmet, és noha kisebb az infrastruktúra igénye, mint a csővezetékes megoldásnak, a tengeri szállítmányok fogadására olyan speciális terminálokat kell kiépíteni, amelyek képesek a lehűtött, cseppfolyósított földgáz eredeti halmazállapotába való visszaalakítására. Németország közvetve […]

ENERGIA

3 százalékkal csökkenhetne a szén-dioxid-kibocsátásunk, ha a britek példáját követnénk

Az egész világ összes szén-dioxid-kibocsátása csökkenhetne 3 százalékkal, ha a britek módszereit követnénk mindannyian – mindössze annyit kellene tennünk, hogy nem a szénre, hanem a földgázra hagyatkozunk jobban. Nagy-Britannia 2016-ra 25 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, mindössze annyival, hogy a szénerőművek […]

ENERGIA

Késik az elektromos órád? A hálózat tehet róla

Európa-szerte lassulni kezdtek január közepétől a régi típusú, rádiós ébresztőórák, illetve az olyan hálózatra kapcsolt elektromos órák, mint amilyeneket a mikrohullámú sütők, tűzhelyek és termosztátok jelentős része használ. Mostanra már 6 perc késést szedtek össze. Ez a magyarországi készülékeket is […]

ENERGIA

Valódi átok? Nő az amerikai palaolaj kitermelése

„Valódi átok az OPEC tagjai számára.” Ezt még az Oilprice írta tavaly az amerikai palaolaj előretöréséről, hozzátéve: a Trump-adminisztráció viszont kiváló eszközt lát benne ahhoz, hogy elérje a hőn áhított célt, amit a Fehér Házban úgy fogalmaznak meg: legyen az […]

ENERGIA

Nagyon jó úton haladnak a britek a szénsemlegesség felé

A szigetországban a szénkibocsájtás 1890-es állapotokra esett vissza, ez pedig még jobb hír, mint amit a tavalyi statisztikák mutattak. Ekkor ugyanis arról számoltunk be, hogy az angolok szén-dioxid-kibocsájtása a viktoriánus korszakot idézi, most azonban a számok még tovább csökkentek. Korábban […]

ENERGIA

Chile is búcsút int a szénnek

Az ország jelenleg energiájának 35-40 százalékát a szén égetéséből nyeri, így igazán nagy hír, hogy úgy döntött: megkezdi a függetlenedését a szénalapú energiatermeléstől. Pontos lépésekről még nem tudunk, de azt figyelembe véve, hogy Chile mennyire támaszkodik a szénre, már a […]

ENERGIA

Energiagazdálkodási kutatási programot indított a Sagemcom és a Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködésben fejleszt smartcity és smartvillage technológiákat a Sagemcom Magyarország Kft. egy uniós támogatással indult 2,481 milliárd forintos projektben – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint a cég, az SZTE és konzorciumi […]

ENERGIA

A britek öt év alatt megfelezték az elektromosságból eredő szén-dioxid-kibocsájtásukat

Hatalmas dicséret jár az Egyesült Királyságnak: 2012 óta sikerült megfelezniük az elektromos energiából eredő szén-dioxid-kibocsájtásukat. Nagy-Britanniának 2017 volt az eddigi legzöldebb éve: a kimutatások szerint 2012 óta gyakorlatilag megfelezték az elektromos áramot termelő szektor által kibocsájtott szén-dioxid mennyiségét. Ahhoz képest, […]

ZÖLD GAZDASÁG

Ha Kínában fáznak, ez az európai energiaárakat is megemelheti

Hét éve nem jósoltak olyan hideget Európában, mint az idei tél elején a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett meterológusok. Annak, hogy a téma nem a délutáni tea mellett beszélgető nyugdíjasoknál merül fel, hanem egy gazdasági hírügynökségnél, kőkemény gazdasági oka van: a […]