Szita segítségével lehet ivóvíz a tengervízből

május 10th, 2017

Kétségkívül a világ ivóvízkészletének csökkenése a környezetszennyező és pazarló életmódunk egyik legfenyegetőbb következménye – egy új találmány most segíthet a problémán, és a bőségesen rendelkezésre álló tengervízből nyerhet ki tiszta, fogyasztható ivóvizet.

Érdemes tudni, hogy a Föld vízkészletének mindössze 3 százaléka édesvíz – ez nagyon kevés. Jelenleg 7,5 milliárd lakosból 2,3 milliárd már ma sem jut elegendő vízhez, ötven év múlva ez a mennyiség növekedhet, és a teljes lakosság 40 százalékát érintheti.

Az édesvízkészlet kétharmada jégben, hóban van, így a Föld vizének gyakorlatilag csupán 1 százaléka a közvetlenül felhasználható. Ennek nagy részét mezőgazdasági és ipari célokra fordítják.

Az emberi használatra maradt csekély mennyiségű víz pazarlása megdöbbentő arányokat mutat. A WHO egy tanulmánya szerint egyetlen csésze kávé előállításához 140 liternyi vízre van szükség, 1 kg marhahúséhoz pedig 16 ezer literre.

Éppen ezért elképesztően fontos, hogy hamar találjunk valami megoldást nem csak a vízfogyasztás csökkentésére, hanem a vízkészlet kibővítésére is, hiszen előbb-utóbb tényleg elfogy, amit most olyan bőkezűen használunk.

A Manchasteri Egyetem kutatói most megoldást találhattak a problémára: olyan, szitaként működő membránt hoztak létre, ami képes lehet a tengervízből iható, tiszta ivóvizet készíteni. Az egész alapja egy grafén-oxid membrán, amely képes a nátrium-klorid részecskék 97 százalékát felfogni. A Nature Nanotechnology tudományos folyóiratban megjelent módszer kiküszöböli a korábbi, szintén grafén-oxidot használó módszer hibáit is.

Eddig ugyanis úgy használtuk az ilyen anyagot, hogy nanoméretű lyukakat szúrtunk bele – ezzel azonban az volt a probléma, hogy ezeket a lyukakat a nátrium-klorid (azaz a só) képes volt tágítani, mindig nagyobb és nagyobb részecskéket átengedve. A membrán epoxigyantát használ ennek kiküszöbölésére, amelyet egyes ragasztókhoz is felhasználnak – így megakadályozza a lyukak tágulását.

Bár a membránt egyelőre még csak laboratóriumi körülmények között lehet használni, a kutatók most azon dolgoznak, hogy a technológiát a való életben is kipróbálhassák.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb