
Érdekes megoldást talált a Starbucks a műanyaghasználata csökkentésére: arról már korábban is írtunk, hogy teljesen megszüntetné a műanyag szívószálakat a kávézóiban, most az is kiderült, mit vezetne be helyette – szipókás poharakat felnőtteknek.
A műanyag szívószálak óriási környezetszennyezési katasztrófát jelentenek, hiszen csak egyszer, rövid ideig használjuk őket, viszont rengeteg fogy belőlük világszerte. Éppen ezért egyre több nagy vállalat dönt úgy, hogy a műanyagból készült változatokat eltünteti az üzleteiből – így határozott a Starbucks is, és 2020-at tűzte ki a végső dátumként.
Persze egy kávéóriásnak kicsit nehezebb dolga van, mint, mondjuk, egy bútorgyártó vállalatnak, hiszen itt a szívószálak szerves részei a mindennapi munkának. A Starbucks érdekes megoldást talált a problémára: a gyerekek szipókás poharához hasonló műanyag termoszt fog árulni a kávézóiban.
A furcsa poharak először Vancouverben és British Columbiában jelennek majd meg, az előzetes felmérések szerint egyébként sikert fognak aratni. Az egyedüli ital, aminél megmarad a szívószál, az a Frappuccino, hiszen ezt jeges mivolta miatt nem lehet szipókás pohárból fogyasztani, de ezeket sem műanyagból, hanem újrahasznosítható, lebomló anyagokból fogják készíteni.