
Nem kell drágának és bonyolultnak lennie a környezetbarát életnek – már néhány egészen egyszerű lépéssel is közelebb kerülhetsz a zöldebb mindennapokhoz úgy, hogy ráadásul a pénztárcád is hízni fog tőle.
Általában, amikor a környezet védelméről beszélünk, tisztább levegőt, szennyeződésmentes vizeket, kevesebb hulladékot és méreganyagmentes ételeket értünk a dolog alatt. Közben egyáltalán nem fogalmazódik meg bennünk, hogy mindennapi döntéseinkkel és tevékenységeinkkel befolyásoljuk ezeket a dolgokat. Sokan azért nem figyelnek jobban a környezetvédelemre és a környezettudatosságra, mert úgy gondolják, hogy ez drága, úri tevékenység – pedig nem kell rögtön napelemparkot építeni a hátsó udvarra, hogy kicsit zöldebbek lehessünk a mindennapokban. Sőt, ha ügyesek vagyunk, még pénzt is spórolhatunk vele!
Hagyd el a palackozott vizet!
Még akkor is inkább a szódát válaszd, ha a szénsavaspárti vagy – a palackozott víz ugyanis felesleges pénzkidobás, és rengeteg műanyaghulladékot is termel. Ha nem ragaszkodsz a bubis verzióhoz, igyál csapvizet (itthon teljesen iható), ha pedig a szénsavasat szereted, vegyél szódát, ahol tudsz!
Egyél helyi ételeket!
Az ételszállítás szénlábnyoma elég jelentős – gyakran a különböző termékeket más kontinensekről is hozzák, nem csak más országokból. Ehhez hajóra, repülőre, autóra kell őket pakolni, és több ezer kilométert utazni velük. Ha helyi termelőktől vásárolod az alapanyagokat és a készételeket is, sokkal többet teszel a környezetedért, mint hinnéd – és még anyagilag is jobban jársz, mert ezek általában olcsóbbak, mint a messziről hozott társaik.
Használj kevesebb üzemanyagot!
Tömegközlekedést használni nem csak olcsóbb, de sokkal környezetbarátabb megoldás is. Nem kell folyton buszokkal és villamosokkal járnod, elég, ha lecsökkented az autóhasználat mennyiségét, és csak akkor mész kocsival, amikor tényleg sokkal kényelmesebb és hatékonyabb.
Egyél kevesebb húst!
Sokszor írtunk már róla, de még mindig tartja magát: a húsfogyasztás sokkal környezetszennyezőbb, mint a vegetarianizmus. Persze nem kell rögtön lemondanod minden húsról, elég, ha megfogadod, hogy heti egy napon nem fogyasztasz mást, mint növényi eredetű ételeket. Nem tűnik soknak, de sokkal olcsóbb, és környezetbarát megoldás!