Rengeteg teknőst ölnek meg a halászhajók egy friss kutatás szerint

június 6th, 2018

A kisméretű halászhajók rengeteg teknőst ölnek meg Dél-Amerika partjainál egy friss kutatás szerint. A tudósok megállapították, hogy a kopoltyúhálós vadászattal van a probléma – annyi teknős kerül bele a hálókba, hogy az komolyan veszélyeztetheti az alacsony egyedszámú fajokat.

Az emberek úgy gondolják, hogy a fő probléma a nagy volumenű halászat a környezetvédelem szempontjából – pedig egy friss kutatási eredmény szerint a kisebb, de sokkal nagyobb számban létező halászatok sokkal nagyobb bajt jelentenek a bolygónk állatvilágára. Ezt igazolja az is, hogy kiderült: a kis halászatok rengeteg teknőst gyűjtenek be és ölnek meg feleslegesen a kopoltyúhálós halászat eredményeképpen.

A kopoltyúhálós halászatot már több helyen betiltották, mivel rengeteg olyan fajt is be lehet vele gyűjteni, amelyek védettek, és amelyeket egyáltalán nem akartak volna befogni a halászok. A módszer lényege egyszerű: a halászok egy függőleges hálót eresztenek le a vízbe, amibe beleakadnak a prédának szánt halak, valamint, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, rengeteg más, egyébként nem hasznosítható élőlény.

Ez a helyzet a teknősökkel is Dél-Amerika partjainál: az Exeteri Egyetem kutatói megvizsgálták, hogy pontosan mennyi teknős akad bele a kopoltyúhálós halászok hálójába, és kiderült, hogy egy évben 46478 állatot húznak ki a tengerből, amelyek nagy részét Ecuador partjainál fogják, majd Peru és Chile következik a rangsorban.

Ezek között van egyébként a veszélyeztetett kérgesteknős és a hasonlóan ritka közönséges cserepesteknős. De nem kizárólag a teknősök kerülnek bele a kopoltyúhálós halászok csapdájába: a kaliforniai disznódelfinből például állítólag már csak 12 példány él a világon, ami Kínának köszönhető, ők halásznak ugyanis rengeteget a Mexikói-öbölben ilyen módszerekkel.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb