
Az elektromos autóik akkumulátorának újrahasznosításával segítene a Renault a zöld energiatárolásban – ezek az akksik ugyanis, annak ellenére, hogy egy autó meghajtására nem képesek, még felhasználhatóak energiatárolási célokra.
Egy átlagos elektromos autó akkumulátora nagyjából 7-8 évig tud hatékonyan működni. Amikor eléri a tízéves határt, már nem tudja ellátni a feladatát, és képtelen meghajtani az autóját – ilyenkor egyszerűen vissza szokták szállítani a régi akksit a gyártóhoz, és újat venni, pedig ennél sokkal jobb felhasználási módja is lehetne. A Renault most ehhez nyújt segítő kezet.
Attól függetlenül ugyanis, hogy egy tízéves akkumulátor képtelen ellátni eredeti feladatát, másra még használható – ilyenkor még mindig rendelkezik eredeti kapacitásának 70 százalékával.
A Renault-nak elvileg 120 ezer elektromos autója van az utakon, amelyeknek akkumulátorait bérelni lehet – pontosabban addig használni, amíg ki nem fáradnak, aztán újra cserélni a gyártónál, aki visszakapja a régi darabot. Néhány éven belül ebből a 120 ezer autóból rengeteg akkumulátor érkezik majd vissza a vállalathoz, amivel valamit kezdenie kell majd.
A cég társult az otthoni energiatárolásra szakosodott Powervaulttal, és felajánlotta, hogy ezeket az akkumulátorokat a napkollektorokból és napelemekből összegyűjtött energia tárolására használhatják. Ez akár harminc százalékkal is redukálhatja az otthoni zöld energia árát.
Főkép: Renault