Rekordmennyiségű mikroműanyagot találtak az arktiszi jégben

április 25th, 2018

Egy friss kutatás megmérte az arktiszi jégben található mikroműanyagok mennyiségét – mivel olyan apró darabkákat is észrevett, amilyeneket korábban egyik kutatásnak sem sikerült, meglepő eredményeket produkáltak a mérések.

Már korábban is készültek kutatások arra vonatkozóan, hogy mennyi mikroműanyag lehet az Arktisz jégtábláiban, de az új megfigyelések most más módszerrel, infravörös spektrométerrel vizsgálták a begyűjtött mintákat. Így az olyan apró darabokat is észrevették, amelyek mindössze 11 mikrométer szélesek – ez nagyjából az emberi hajszál egyhatodának felel meg.

A Nature tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint több mint 12 ezer mikroműanyag-darabka található meg egy liternyi jégben, ami rengeteg. A 2014-es és 2015-ös mintagyűjtésből származó jég az Arktisz több pontjáról érkezett, így kijelenthető, hogy a probléma általános, és nem egy adott területre korlátozódik.

A kutatóknak sikerült két fő forrásra korlátozniuk a mikroműanyagokat: az egyik csoport biztosan a Nagy csendes-óceáni szemétszigetből érkezett az áramlatoknak köszönhetően. A másik a Szibéria partjainál fellendült halászatról mesél: a hajók festékének darabkáit és halászhálókból visszamaradt műanyagdarabokat találtak.

A megfigyelés során összesen tizenhét különböző féle mikroműanyagot találtak, köztük festékanyagokat, ruhadarabokat és cigarettafiltereket is. Egyelőre nem tudni, hogy a jégbe zárt darabok vajon az Arktisz területén szennyeznek-e, vagy tovább indulnak délre, és itt olvadnak ki. Kutatók szerint az sem kizárt, hogy a mélyebb vízrétegekbe is eljutnak.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb