Portugália márciusban elektromos áram-felhasználásának 104 százalékát generálta megújulókból
április 11th, 2018

Történelmi pillanathoz érkeztünk: negyven év óta először termelt több áramot Portugália, mint amennyit felhasznált, ráadásul most mindezt teljesen megújuló energiaforrásokból fedezte.
Portugáliáról nem hallani túl sokat, ha a környezettudatosság van porondon, de az ország mégis nagyon ügyesen fejleszti a megújuló energiaforrások kiaknázásának módszereit. Nincs is jobb példa erre, mint az, hogy márciusban az elhasznált elektromos energia majdnem 104 százalékát képes volt előtermelni kizárólag megújulók segítségével.
Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az ország egész márciusban nem használt mást, mint megújuló energiaforrásokat: voltak olyan napok, amikor muszáj volt bevetni a fosszilis tüzelőanyagokat is, de összességében statisztikai szempontból mégis az jön ki, hogy az egyhónapos periódus közben 104 százalékot teljesítettek a zöld energiaforrások. A legrosszabb napon az áram 86 százaléka érkezett megújulókból (március 7.), a legjobb napon pedig 143 százalékos volt a termelés (március 11.).
Az energia legnagyobb része hidroelektromos erőművekből érkezett (55 százalék), ezután következik a szélenergia, ami 42 százalékért volt felelős.
Portugáliának egyébként nagyszabású tervei vannak a zöld jövőt illetően, 2050-re például teljesen karbonsemleges országgá szeretne válni, amihez, a mostani adatok szerint, a legjobb úton halad. Persze ez a siker szép, de nem jelent túl nagy reményt a nagyobb országok számára, hiszen Portugália relatíve kicsi náció, és olyan speciális energiarendszerrel rendelkezik, ami megkönnyíti a zöld energia térnyerését. Egy akkora országban például, mint amekkora az Egyesült Államok, sokkal nehezebb egy ilyen karbonsemlegesség elérése.
Ennek ellenére nem szabad elvennünk a portugáloktól a dicsőséget, az ország remek úton halad afelé, hogy betartsa a 2050-re ígért céljait.