
Ijesztő adatok érkeznek a tavalyi fakivágásokról: 2017-ben egy Banglades nagyságú növénytakarót veszítettünk el emberi tevékenységnek köszönhetően.
A Global Forest Watch adatai szerint a tavalyi évben összesen 15,8 millió hektárnyi erdőterületet veszítettünk el globálisan a trópusi területekről, ami nagyjából Banglades területének felel meg. Ez azt jelenti, hogy percenként 40 focipályányi fa tűnik el a Föld színéről.
2017 a második legrosszabb év volt ilyen tekintetben az eddig mértek közül, csak 2016 előzte meg, amikor csak egy hangyányival vágtak ki több fát, mint tavaly.
Ez a tendencia három ok miatt is katasztrofális:
- az erdőkben élő állatok és növények miatt,
- a helyi őslakosok miatt,
- és azért, mert így a Földünk vészesen veszíti el az esélyt arra, hogy vissza tudja szorítani az általunk kibocsájtott károsanyag mennyiségét.
Az erdők megóvása ugyanis ahhoz vezethetne, hogy a párizsi klímaegyezményben meghatározott célok akár 30 százalékát is letudhatnánk, hiszen a fák nagyon sokat segítenek azzal, hogy megkötik a levegőben található károsanyagokat.
A legrosszabb egyébként még mindig Brazíliában a helyzet, ennek nagy részéért az erdőtüzek felelősek – nem mintha ezek nem az emberi tevékenység nyomán keletkeznének, így ugyanis egyszerűbb megtisztítani a területeket, amelyeket később szójatermelésre, állattartásra vagy éppen pálmaolaj-előállításra akarnak használni.