
Ha még nem lenne most is elég drága a hús, pár éven belül nyugodtan számíthatunk az árak emelkedésére. Hogy miért? Egyszerű: kevesebb húsevés = enyhébb klímaváltozás.
A káros élelmiszerek megadóztatása régóta bevált taktikája a különböző kormányoknak, így járt az alkohol, a dohány, a cukor és a szén is –utóbbi ugyan nem élelmiszer, de szorosan kapcsolódik a következő adónem témájához. A megadóztatott termékek vagy káros szerek ugyanis nem feltétlenül csak az emberi szervezetre, hanem a környezetre is károsak – pontosan úgy, ahogyan a megnövekedett húsfogyasztásunk.
Nem kell vegetáriánusnak lennünk ahhoz, hogy jót tegyünk a környezettel, sőt, valószínűleg azzal sem segítenénk sokat, ha teljesen elhagynánk a húsfogyasztást, a mértékét azonban valóban sürgősen csökkenteni kell. Ezért jósolják azt, hogy maximum 2050-re a világ jó részén megadóztatják majd a húsárut, és figyelmeztetik a befektetőket, hogy a húsiparba most óvatosan vigyék a pénzüket.
A globális húsfogyasztás felel a károsanyag-kibocsájtás 15 százalékáért, és összeköthető a deforesztációval, a termőtalajok kifosztásával és a vízszennyezéssel is. Bár kis fogyasztási mennyiségben egészséges, de az a mérték, amit most fogyasztunk belőle, sem a természetnek, sem nekünk nem tesz jót.
Persze a szakértők számára ez a hír sem újdonság: a húsadót már fontolgatták az elmúlt években Dániában, Svédországban és Németországban is. Kína pedig 2016-ra 45 százalékkal csökkentette az országos húsfogyasztását.