
Teljesen önfenntartó ökovárost akar építeni Kína, a projektet nagy szerényen „Mestertervnek” nevezték el. A tervek szerint az egész úgy fog festeni, mintha egy erdőből nőtt volna ki, és abszolút kitermeli majd az általa elhasznált energiát.
A Stefano Boeri Architetti (SBA) olasz építészcég nem új a zöld építészetben – a milánói vertikális erdők mintájára már korábban is tervezett Nankingbe olyan környezetbarát épületeket, amelyek még jól is mutatnak a városban. Most újabb grandiózus projektbe fogott: fel akar építeni egy teljesen önfenntartó erdővárost, amely akár 30 ezer ember befogadására is képes lesz.
A Liuzhou Erdővárost szerényen csak „Mestertervnek” becézik, és ha minden úgy is készül el, ahogy azt beharangozták, valóban azzá is válhat. A városban 30 ezer ember befogadására lesz lehetőség, akiknek energiahasználatát kizárólag zöld energiából fedezik majd. Ez geotermikus és napenergiát jelent.
A városban egymillió növény kap majd helyet, méghozzá legalább 100 különböző, válogatott fajból, és 40 ezer fát ültetnek majd. Az SBA szerint ez a növénytakaró képes lesz 10 ezer tonna szén-dioxid bekebelezésére évente – ez elég grandiózus terv, de megoldható, ha minden úgy valósul majd meg, ahogyan azt a tervezők szeretnék.
Az impozáns várost a tervek szerint igencsak hamar, 2020-ig befejezik majd. A terv az, hogy egy biodiverzitási paradicsomot hozzanak létre, ahol az emberek és a természet békésen képes egymás mellett élni. Tényleg olyan lesz, mint egy igazi város, kórházzal, iskolákkal és vásárlási lehetőségekkel, bár szorosan össze lesz kötve Liuzhou városával is.