
2040-re tervezi az észak-európai ország, hogy a rövidebb távú repülést kizárólag elektromos repülőgépekkel oldja meg. Mi több: már 2025-ben el akarja kezdeni a komolyabb teszteket, hogy biztosan tartani tudja a határidőket.
Bár még az elektromos autók gondolatával is csak ismerkedünk (itt, Magyarországon legalább is), a haladóbb szellemű országok már régen kitűzték az időpontot, amikorra teljesen le akarják váltani a helyi autóközlekedést elektromos alternatívákkal. Közéjük tartozik Norvégia is, ahol nagyon jó tempóban haladnak: idén januárban jelentették be, hogy a forgalomba helyezett autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt. 2017-ben 52 százalékra emelkedett a forgalomba helyezett új autókon belül a tisztán elektromos és a hibrid járművek részaránya a 2016-os 40 százalékról az OFV (Opplysningsradet for Veitrafikken AS) kimutatása szerint.
De az ország nem áll meg itt: a légiforgalmat is megváltoztatná, ráadásul elég hamar: 2040-re már minden rövid távú (azaz másfél órás vagy rövidebb) repülőutat elektromos géppel tehetnének csak meg az utasok. Ez rengeteget segíthet a környezetvédelemnek, hiszen a repülőforgalom által kibocsájtott károsanyagok egy átlagember szén-dioxid-kibocsájtásának negyedét adják. Az ország már 2025-ben komolyan el akarja kezdeni a tesztelést, ez pedig valószínűleg még mindig csak az első lépés ahhoz, hogy hosszabb távon is bevethessünk elektromos repülőgépeket.
Persze a technológia egyelőre nincs meg hozzá, de a norvég újítások komoly segítséget jelenthetnek abban, hogy hosszabb távra is működő elektromos repülőket hozzunk létre, vagy olyan hibrideket, amelyek jócskán levesznek terhet a környezetünk válláról.
Ráadásul ez az újítás nemcsak látszólag környezettudatos, hanem valóban az: Norvégiában ugyanis az elektromos áram jó része megújuló energiából érkezik, így az az áram is zöld, amivel a repülőgépeket feltöltik. Ezt elég kevés ország mondhatja el magáról, így a norvégok tényleg büszkék lehetnek magukra, ha sikerül bevezetniük az újítást.