Nem bankolhatsz Amerikában, ha Északi Áramlatot építesz?

július 24th, 2017

A nagy közép-európai energiajátszma – 3. rész

Az Északi Áramlat 2 ellen tiltakozó kelet-európai országok erős szövetségesre találtak az Egyesült Államokban. Az USA akár odáig is kész elmenni, hogy az Északi Áramlat építőit úgy kezelje, mint a Krím-félsziget annektálóit.

„Ez egy új Molotov–Ribbentrop paktum” – fakadt ki tíz évvel ezelőtt a lengyel védelmi miniszter az Északi Áramlat 1 ellen. A lengyelek tiltakozása ellenére akkor megépült az őket kikerülő tengeralatti gázvezeték, de az Északi Áramlat 2 ellen már nagyobb nemzetközi szövetség lendült mozgásba.

2016 márciusában nyolc kelet-európai kormányfő, köztük Orbán Viktor tiltakozott levélben az Európa Bizottságnál a gázvezeték megépítése ellen. Szerintük a projektnek destabilizáló geopolitikai következményei lehetnek, és a közös uniós energiapolitikának sem felel meg.

2017 júniusában az amerikai szenátus kétpárti egyetértéssel megszavazta, hogy a 2014-ben az ukrán konfliktus miatt Oroszország ellen bevezetett szankciókat kiterjeszti azokra a cégekre is, amelyek együttműködnek orosz energetikai vezetékek létesítésében. A törvény indoklásába pedig a félreértések elkerülése végett beleírták, hogy az USA határozottan ellenzi az Északi Áramlat 2 megépítését.

„Példátlan szabályozásról van szó, hiszen az Északi Áramlat 2 létrehozásában olyan nagy európai energiacégek is részt vesznek, mint a Shell, az E.ON, az Engie vagy az OMV. Ha életbe lép a törvény, ezek az európai vállalatok többé nem vehetik igénybe az amerikai bankok pénzügyi szolgáltatásait, és nem dolgozhatnak együtt amerikai cégekkel” – mondta Pócs Balázs, a MET szóvivője.

Noha a törvényt még az amerikai kongresszusnak is el kell fogadnia, Oroszország már most attól tart, hogy a szankciókkal fenyegetett nagy európai energiacégek kihátrálhatnak a 9,5 milliárd eurós projektből. Ezért máris elkezdett tapogatózni kínai befektetők felé.

Mi áll a drákói szigorú amerikai lépés mögött? Ezt vizsgáljuk meg a sorozat következő részében.

Forrás: MET Hungary

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb