A műanyagszennyezés is rátesz egy lapáttal a korallok pusztulására

február 19th, 2018

Egy friss kutatás kimutatta, hogy a korallzátonyok számára nem elég a globális felmelegedés, a melegedő tenger és a korallfehéredés – a műanyaghulladék is súlyosan veszélyezteti a túlélésüket, hiszen ebben olyan mikroorganizmusok fejlődhetnek, amelyek megbetegíthetik az egyébként is megviselt élőlényeket.

A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint újabb veszély leselkedik a globális felmelegedés okozta melegedő tengervíz és a korallfehéredés mellett a korallzátonyokra: az óceánokban egyre nagyobb mennyiségben megtalálható műanyaghulladék is komoly problémát okozhat számukra. Kiderült ugyanis, hogy ezekben a hulladékdarabokban olyan mikroorganizmusok fejlődhetnek és szaporodhatnak, amelyek megbetegíthetik a korallokat, ha kapcsolatba kerülnek velük.

A műanyaghulladék legtöbbször polipropilénből áll, amiről tudjuk, hogy melegágya lehetnek a baktériumok szaporodásának. Ez pedig közvetlen kapcsolatba hozható a korallfehéredéssel. Amikor a műanyaghulladék kontaktusba kerül a korallokkal, 4 százalékról azonnal 89 százalékra emelkedik a megbetegedés esélye. Ez az adat borzasztó, főleg, ha tudjuk, hogy a Csendes-óceán ázsiai partvidékeinél, a korallzátonyok közelében mintegy 1,1 milliárd műanyagdarab található. Ez a mennyiség pedig a következő hét évben akár 40 százalékkal is növekedhet.

Szakértők szerint a legijesztőbb ebben a betegségben az, hogy az elveszített korallszövet nem tud visszaépülni – az a korall, amely elpusztul, már soha nem fog újra visszanőni.

A kutatás összesen 159 korallzátonyt és 125 ezer zátonyépítő korallt vizsgált meg, a műanyagmennyiség aránya földrajzi helyszínenként változott. A legkevesebbet Ausztráliában találtak (0,4 darab per 100 négyzetméter), a legtöbbet pedig Indonéziában (25,6 darab per 100 négyzetméter). Kutatók szerint 2025-re 15,7 milliárd műanyagdarab lesz majd a világ vizeiben.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb