Lassan itthon is leáldozik az egyszer használatos műanyagoknak

június 29th, 2018

Eddig csak arról írtunk, hogy a nagy multik egyre többen döntenek úgy, hogy az egyszer használatos műanyag eszközeiket betiltják – kisebb skálán is működik azonban a dolog, ráadásul az egyik pozitív példa éppen itthoni: a Kopaszi-gáton működő Fruska bisztró most jelentette be, hogy nincs több műanyag szívószál az étteremben.

A Fruska picnic & bistro Facebookon jelentette be a napokban, hogy nem tart több műanyag szívószálat az éttermében, ezzel olyan óriáscégek mögé sorakozott fel, mint például az IKEA, vagy a McDonald’s. A Fruskában innentől csak papír vagy kukoricábol készült PLA komposztálható bio szívószálakat használnak az italokhoz, a műanyag, egyszer használatos változatot teljesen eltüntetik az étteremből. A bisztró egyébként már eddig is ügyelt a környezettudatosságra: csomagoláskor is mellőzi a műanyagot, piknikes dobozaik már jó ideje környezetbarát anyagokból készülnek.

Ha ez apróságnak tűnik, le kell szögeznünk, hogy egyáltalán nem az: már egy ilyen kis lépés is szívószálak ezreit, sőt, tízezreit jelentheti évente – ennyi műanyagtól szabadult most meg a természet egy ilyen egyszerű váltásnak köszönhetően.

Néhány elrettentő statisztika: a műanyag szívószálak a tizenegyedik helyen állnak gyakoriság szempontjából az óceáni műanyaghulladékok között. Több mint 200 évbe telik, hogy egy szívószál lebomoljon, és a legtöbb helyen nem lehet őket szelektíven gyűjteni, nem hasznosíthatók újra. Minden évben legalább egymillió tengeri élőlény pusztul el amiatt, mert műanyag kerül a szervezetébe, vagy műanyagba akad, és nem tud kiszabadulni.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb