
A 2015-ös párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célokat akkor fogjuk tudni elérni, ha a következő tíz évben tényleg olyan intézkedések születnek, amelyek elindítják a bolygót a tisztulás felé – legalább is szakértőknek ez a véleménye.
A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent, a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerek Elemzésének Intézete (Applied Systems Analysis, IIASA) által írt tanulmány szerint a következő tíz évben eléggé össze kell szednünk magunkat ahhoz, hogy tényleg el tudjuk érni a párizsi klímaegyezményben foglalt céljainkat. A kutatók pár példát is hoztak arra, milyen változtatásokat kell elérnünk 2100-ra, ha meg akarjuk menteni a bolygónkat.
Az általunk felhasznált energiának jelenleg 95 százaléka érkezik fosszilis energiahordozók égetéséből – ezt az arányt 2100-ra mindenképpen 25 százalék alá kell csökkentenünk. Ugyanakkor oda kell figyelnünk arra is, hogy a termőföldfelhasználást csökkentsük, legalább is új művelendő földeket ne hozzunk létre, az erdőtlenítést nagyon vissza kell szorítani az egész világon. Mindez 42 százalékkal csökkentené a kumulatív emissziót.
A kutatók nem csak a szokásos károsanyag-kibocsájtást vették alapul, hanem az olyan tényezőket is, amelyekre kevésbé figyelünk: a bolygó természetes szén-dioxid-kibocsájtását, valamint az olyan ágazatokét is, mint a mezőgazdaság, az erdőírtás, vagy a bioenergia. A tanulmány szerzői azt is megemlítik, hogy nem csak a kibocsájtások csökkentésében, de abban is gondolkodhatunk, hogy egyre több szén-dioxidot vehetünk ki az atmoszférából növényzet visszaültetésével vagy innovatív technológiákkal.