Kevesebb baba születik, megnő a koraszülés esélye a légszennyezés miatt

december 22nd, 2017

Még egy ok a környezettudatos változtatások mellett: egy friss tanulmány kimutatta, hogy a légszennyezés eltorzítja a spermiumokat, megnehezíti a megtermékenyülést és megnöveli a koraszülés esélyét.

A légszennyezés ma talán a legnagyobb környezeti egészségügyi kockázatot jelentő tényező, ezt már azelőtt is tudtuk, hogy a Hong Kong-i Kínai Egyetem kutatói megjelentették volna részletes tanulmányukat arról, mekkora problémát jelent az emberi szaporodásra is a levegőben jelen lévő mikronagyságú szennyezőrészecskék mennyisége.

A kutatás szerint már a spermiumnál elkezdődnek a problémák: minél több légszennyezésnek teszi ki magát egy férfi, annál nagyobb az esély arra, hogy kisebb és szabálytalan alakú spermiumai legyenek. A kutatás során 6475 férfit vizsgáltak meg 14-49 közötti életkorban, és figyeltek, hogy minden más faktort kizárjanak, tehát az alanyok nagyon ritkán ittak, és nem cigarettáztak.

Ennek az az oka, hogy a légszennyezés olyan részecskéket is tartalmaz, amelyek nehézfémekből állnak, mint például a kadmium, amely köztudottan rákkeltő hatású. A nehézfémek mellett a policiklusos aromás szénhidrogének is megjelennek a részecskék között, amelyekről állatkísérletekben már bebizonyosodott, hogy rontják a spermium minőségét és mennyiségét.

De itt nem áll meg a probléma: az Imperial College London tanulmánya szerint a magas légszennyeződés hatására a babák kisebb súllyal születnek, és megnő a koraszülés esélye is. Mindkét tanulmány kutatói szerint a tendencia megállítható lenne, ha csökkentenénk a károsanyag-kibocsájtást, és már az is hozna pozitív változást, ha a közlekedési kibocsájtást tudnánk kicsit regulázni.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb