Káoszt okozhat a légi közlekedésben a klímaváltozás

augusztus 20th, 2017

Késéseket és kevesebb befogadóképességet jelenthet a légi közlekedés számára, ha a klímaváltozás ilyen mértékben folytatódik tovább. Azt pedig már mondanunk sem kell, hogy ez komoly gazdasági károkkal is járhat.

Nem nehéz átlátni, hogyan kapcsolódik egymáshoz a két dolog: a klímaváltozás következtében egyre melegebb a levegő hőmérséklete, a repülőgépeknek pedig alapvetően a levegőre van szükségük, hogy a felhajtóerő segítségével fel tudjanak szállni, és eljuthassanak úti céljukhoz.

Csakhogy a meleg levegő kevésbé sűrű, mint a hideg – bár mi ebből egyáltalán nem érzékelünk semmit, a repülőgépek számára igenis számít a változás. Azt jelentheti, hogy a gépek képtelenek elég felhajtóerőt generálni ahhoz, hogy teljes kapacitással elemelkedhessenek a földről. Ez pedig azt jelentheti, hogy egy gép kevesebb utast tud szállítani, több gépre, több járatra lesz szükség – a gazdasági következmények beláthatatlanok.

A Columbia Egyetem kutatása szerint 19 rendkívül forgalmas repülőtér már hamarosan érezheti a változásokat, és komoly késésekre lehet számítani majd az év legmelegebb napjain. Főleg a trópusi területeken fekvő reptereket érinti a probléma, mivel itt sokkal jobban emelkedhet a hőmérséklet, és 2100-ra (ha nem teszünk valamit ellene), akár 8 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-változást is regisztrálhatnak – derült ki a Climatic Change tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból.

2065-re például a LaGuardia repülőtéren 25 olyan nap lehet, amelyeken magasabb a hőmérséklet, mint most az átlagos legmagasabb hőmérsékletű napokon. „A magasabb hőmérsékletek azt jelentik majd, hogy egyre több embert kell leszállítani a gépekről, és több késésre lehet számítani” – olvasható a tanulmányban.

Az, hogy egyes repülőtereket mennyire érint majd a probléma, azon is múlik, hogy milyen éghajlati övezetben és milyen magasságokon fekszenek: a New York-i Kennedy repülőtérnek például kevésbé kell félnie, mint a LaGuardiának. A kutatásban szereplő 19 repülőtér járatainak 10-30 százalékát érinti majd az, hogy kevesebb súllyal tudnak csak felszállni a meleg miatt.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb