Jobban teljesít az első lebegő szélfarm, mint gondoltuk

március 14th, 2018

A világ első úszó szélfarmja jóval túlteljesíti az előzetes becsléseket, és sokkal jobban működik, mint egy átlagos, szárazföldi szélfarm. Éppen ezért máris nagyobb területű és nagyobb kapacitással rendelkező verziót terveznek felhúzni a közelben.

A világ első úszó szélfarmját Észak-Skóciában építették meg, a megújuló energiát termelő Hywind projekt az előzetes tervek szerint nagyjából húszezer skót otthont akart ellátni energiával. A vártnál azonban sokkal jobban teljesít, így máris egy nagyobb bővítésen gondolkoznak a befektetők.

Az Aberdeenhez közeli, attól 25 kilométeres távolságban felépített, úszó szélfarm öt turbinából áll, és 30 megawatt kapacitással működik. A megépítése 263 millió dollárba került a norvég olajvállalatnak és az Abu-Dzabi székhelyű zöld energia vállalatnak. A befektetés, úgy tűnik, megtérül: a szélfarm sokkal jobban teljesít a vártnál, és működési kapacitásának 65 százalékával működött október és január között, az első negyedévben. Összehasonlításképp: a téli időszakban egy hagyományos szélfarm nagyjából 45-60 százalékos kapacitással működik.

Aztán persze az is ígéretes, hogy a szélfarm kibírta az elképesztő erős szeleket és a néha 8,2 méter magasra felcsapó hullámokat is, így az is kijelenthető, hogy igencsak strapabíró szerkezetről van szó. Nagy potenciál lehet ebben a fajta szélenergiában, hiszen a globális szélkapacitás 80 százaléka a nyílt, mély vízen van, ahol a hagyományos szélfarmokat lehetetlen biztonságosan felhúzni. A lebegő változat tökéletes megoldás lehet a problémára, és sokat segíthet abban, hogy a megújuló energia még nagyobb részét fölözhessük le.

Hamarosan egyébként az Egyesült Államokban is megkezdik a lebegő szélfarmok telepítését, így a terjeszkedés már teljesen biztos – a kipróbált technológia gyorsan meghódíthatja a világot.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb