Jobban meg kell becsülnünk a vizet

december 6th, 2017

Az Oxford Egyetem kutatói szerint lokálisan és globálisan is sokkal komolyabb vízmenedzsmentre van szükségünk, mert ha nem változtatunk, nagyon hamar komoly bajba kerülhetünk.

Az Oxford Egyetem vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport felmérte, hogyan viszonyulunk a vízhez, és elég elkeserítő eredményekre jutott: a vízgazdálkodási szabályaink és szokásaink több, mint elavultak, és sürgősen tennünk kell valamit, hogy aktualizáljuk őket, különben az ENSZ egyik fenntarthatósági tervezetét sem tudjuk majd teljesíteni.

Ez már csak azért is fontos, mert a vízbiztonság egy globális probléma, és nem kizárólag az édesvíz brutális mértékű fogyatkozását jelenti, hanem azt is, hogy egyre több a szennyezett ivóvíz, ami közegészségügyi és környezetvédelmi problémává is növi ki magát.

A kutatók a Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban kifejtik, hogy több lépésben lehetne megoldani a víz újraértékelését: egyrészt objektívan le kellene mérnünk, hogy mennyi édesvíz áll még a rendelkezésünkre, másrészt értékelnünk kell ennek minőségét is. A vízhez pénzértéket kell kötnünk, hogy kereskedni is lehessen vele, és olyan intézményeket kell létrehoznunk, amely ezen kereskedelmi lépéseket felügyelni és lebonyolítani képes.

Persze ezekhez az intézkedésekhez minél előbb hozzá kellene kezdenünk, különben a kutatók szerint olyan mértékben fogjuk pazarolni a tiszta vizet, és szennyezni az egyébként ihatót, hogy hamarosan komoly problémákkal kell majd szembenéznünk.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb