Jobb tervezéssel sokkal több szélenergiát gyűjthetnénk be

július 31st, 2017

Sok kritika érkezik az európai szélfarmokra, és általában azért, mert megépítésükkel növekszik a kontinens időjárásfüggő energiaellátása. Szakértők szerint azonban sokkal hatékonyabbá lehetne tenni ezeket a szélerőműveket, ha az országok nem csak a határokon belüli, hanem a globális szélenergia-politikára is figyelnének, és együtt terveznék meg, hová és hogyan építenek szélfarmokat.

A Nature Climate Change tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a leghatékonyabban úgy lehetne kihasználni a szél erejét, és kiszűrni a fluktuációt, hogy az európai kontinensen minden lehetséges helyszínen szélerőműveket állítanának fel. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal milliárdos befektetésekre van szükség, hogy minden adandó helyszínen, ahol kicsit is fúj a szél, szélerőmű épüljön – sokkal inkább azt, hogy az eddig kihasználatlan, de a szélenergia lefölözéséhez tökéletes helyszínekre is épüljön szélfarm, még akkor is, ha az adott ország nem tudja, vagy saját befektetésekből nem akarja megépíteni.

A szélfarmokból nyert energia megbízhatatlansága ugyanis abból fakad, hogy csak kevés helyen működnek szélfarmok, és az olyan területeken, ahol kicsit más az időjárás, egyelőre nincsenek ilyen erőművek. Pedig ha nem csak országokon belül, hanem kontinensként gondolkodnánk a témáról, az energiabizonytalanság nagy százalékát ki lehetne szűrni. Ha például a brit partoknál éppen csendesebb az idő, a francia partoknál könnyen lehet, hogy nagy a szél – ha mindenki onnan tudna éppen importálni energiát, ahonnan a szélfarmok generálnak, sokkal kiszámíthatóbb lenne a szélenergia.

Az ETH Zürich és az Imperial College London klíma- és energiakutatói szerint az időjárási jellegzetességek és minták vizsgálatával, valamint előrejelzésével hatékonyan meg lehetne állapítani, hogy hova érdemes még szélfarmokat építeni. Ha az európai országok a határaikon belüli fejlesztések helyett a határaikon kívül is terveznének, az energiaellátás kevésbé ingadozna, a kontinensen ugyanis most ez a legnagyobb probléma a szélenergiával kapcsolatban.

„Nagyon kevés az esély arra, hogy egész Európában szélcsend van, és az egész kontinensen megszűnik a szélből nyerhető energia lehetősége” – mondta az ETH Zürich kutatója, Christian Grams. Mivel jelenleg a legtöbb szélfarm az északi területeken található, ha errefelé olyan időjárás köszönt be, ami nem jár erős széllel, a szélenergia kiszámíthatatlanná válik. Erre nyújtana megoldást egy az egész kontinenst érintő szervezés, amely figyelembe veszi az időjárási sajátosságokat és az előrejelzést is.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb