Jó hírei vannak a Starbucksnak: komolyan nő az újrahasználható poharak használata

május 1st, 2018

Úgy tűnik, Londonban beválik a kávéóriás stratégiája: az egyszer használatos poharakért 5 penny pluszt kér el, míg akciót hirdet az újrahasználható poharak használatához. A statisztikák szerint 150 százalékkal emelkedett ennek hatására az újrahasználható poharak használata, ami azt jelenti, hogy egyre többen hozzák otthonról a termoszukat a kávézáshoz.

Még csak hat hete vezette be a Starbucks azt, hogy 25 penny-s akciót hirdetett azok számára, akik saját maguk hozzák a termoszukat a kávézóba, és abba kérik a választott italt, és 5 penny plusz díjat kell azoknak fizetniük, akik egyszer használatos poharakban kérik a kávéjukat. Egy előzetes jelentésből azonban kiderül, hogy nagyon jó üzletstratégia volt a bevezetés, legalább is környezetvédelmi szempontból: 150 százalékkal megnőtt ugyanis az újrahasznosítható poharak használata ez az időszak alatt.

Egyelőre maguk a számok még elég szegényesek: eddig a vásárlók mindössze 2,2 százaléka hozta magával otthonról az újrahasznosítható poharát, most ez 5,9 százalékra emelkedett. Hiába beszélünk tehát 150 százalékos emelkedésről, még mindig nagyon kevesen választják inkább az otthonról hozott verziót, és nagyon sokan az egyszer használatos poharakat.

A jelentés szerint egyébként a 35 helyszínen a reggeli kávézási szokásokban vehető észre a legtöbb változás: ekkor a vásárlók 8,4 százaléka hozza magával a saját termoszát vagy poharát.

A siker egyébként arra sarkallta a Starbucksot, hogy további környezettudatos kezdeményezéseket vezessen be: Manchesterben és Londonban is nekikezd a műanyag szívószálak fokozatos kivonásához. Ráadásul az egyszer használatos poharaikat is elkezdik újratervezni, hogy teljesen lebomlók legyenek, és újrahasznosíthatóvá váljanak.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb