Indiában túl sok szénerőművet terveznek

április 30th, 2017

Szakértők szerint India képtelen lesz megtartani a párizsi klímaegyezményben foglalt ígéreteit, ha így folytatja a széntüzelésű erőműveinek építését – most fogadta el 370 új létesítmény felhúzásának tervét, amivel ugyan támogatni tudná a növekvő gazdaságát, de saját magát ejtené környezetszennyező csapdába.

A Californiai Egyetem és a CoalSwarm kutatói figyelmeztető tanulmányt adtak ki az Earth’s Future tudományos folyóiratban, ami azt jegyzi meg, hogy ha India így folytatja a szénerőművek építését, messze nem fogja elérni a párizsi klímaegyezményben foglalt céljait. Jelenleg 370 új létesítmény felhúzását fogadta el, ami ugyan saját gazdaságát és növekvő igényeit képes lenne kielégíteni, de olyan csapdába zárná az országot, amiből nehezen mászna ki utána.

India azt fogadta meg a klímaegyezményben, hogy 2030-ra energiaellátásának 40 százalékát nem szénalapú erőművekből fogja generálni. Ez a most épülő erőművek láttán igencsak nagy váltást jelentene, gyakorlatilag lehetetlen volna a már most létező 65 gigawattnyi, és a most épülő 178 gigawattnyi szénenergiát utolérni.

Az ország egyébként nagyon komolyan a szénerőművekre támaszkodik: az energiaellátás 70 százaléka jelenleg ebből fedeződik. A tanulmány készítői szerint ráadásul a most tervezett 370 új erőmű teljesen felesleges is, azon túl, hogy a párizsi klímaegyezmény céljaival is összeegyeztethetetlen. Az országnak más módot kell találnia, hogy ellássa energiával az egyre növekvő gazdaságot.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb