Így hűthetjük le a lakást légkondi nélkül is

július 10th, 2018

A légkondicionáló gépek nem túl környezettudatosak, arról nem is beszélve, hogy az egészségünknek sem tesznek túl jót. De mit tehet az ember a nyári hőhullámokban, amikor nem lehet megmaradni a lakásban, de nem is akar környezetszennyező lenni? Az alábbi tippek segítenek lehűteni a helyiségeket természetes módon.

A légkondi korántsem környezettudatos berendezés, négyszer annyi energiát fogyaszt, mint a lakás fűtése, ráadásul a belső levegőminőségnek sem tesz túl jót, ha mesterségesen hűtjük le a helyiségeket. Persze ez a negyven fokos hőségben annyira nem számít, amikor már mozdulni sem lehet a melegtől, de nem kell azonnal légkondicionálóhoz nyúlni, ha le akarjuk hűteni a lakást.

Használjuk ki az ablakokat!

Napközben az ablakon csak a meleg levegő jön be, ezért érdemes ilyenkor zárva tartani őket – de éjszakára nyugodtan nyissuk ki mindet, hogy átszellőzzön a lakás! Így reggel kellemesen hűvös szobákra kelhetünk.

Használjunk ventillátorokat!

A ventillátorok meglepő módon igenis jól le tudnak hűteni egy szobát, sőt, már az is sokat segít ilyenkor, ha kicsit jár a levegő. Éjszakára is inkább használjunk egy alacsony energiaigényű ventillátort!

Ne főzzünk túl sokat!

A sütés-főzés nagyon fel tudja melegíteni a lakást, így inkább próbáljuk kerülni a legmelegebb napokban. Ha mégis kénytelenek vagyunk ételt tenni a család elé, válasszunk olyan fogásokat, amelyek gyorsan elkészülnek.

Vegyünk növényeket!

A növények természetes módon hűtik le a levegőt, hiszen oxigént termelnek, és ettől az oxigéntől alacsonyabb lesz a levegő hőmérséklete. Persze nem érdemes túlzsúfolni sem velük a lakást, hiszen azért sarkvidéki hidegre nem kell számítani, de egy-két fokot mindenképpen segíthet, ha sok a növényünk.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb