Húszezer üres csomagolást küldtek vissza indiai gyerekek a gyártóknak
augusztus 24th, 2018

A szemetelés nemcsak a mi sarunk: az élelmiszeripari gyártók sem foglalkoznak azzal, hogy mennyire környezettudatos a csomagolás, amiben a polcokra kerülnek az áruik. Indiai általános iskolások most erre akarják felhívni a figyelmet azzal, hogy két héten keresztül gyűjtötték az elfogyasztott élelmiszerek csomagolását, majd a több mint húszezer darabot visszaküldék a gyártóknak.
Az indiai Toothukudi városban található Subbiah Vidyalayam Általános Iskola felsős diáklányai két hétig minden olyan élelmiszer csomagolását összegyűjtötték, amit elfogyasztottak, és ami nem kifejezetten újrahasznosítható anyagból készült. Összesen 20244 csomagolás gyűlt össze, amelyből több mint tízezer a Britannia nevű gyártóhoz köthető, a maradék pedig a Nabatihoz.
A gyerekek mindegyik csomagolást visszaküldték, és egy levelet is mellékeltek a szeméthez, amelyben kifejtették, hogy ugyan a termékek minőségével elégedettek, a műanyag csomagolásuk nem nyerte el a tetszésüket, és annak érdekében, hogy a jövő generációi biztonságos és környezettudatos világban nőhessenek fel, segítsenek azzal, hogy a csomagolásokat zöldebbé tegyék.
A szemetelés ugyanis nem csak egyéni probléma, hiszen a gyártóknak is ugyanúgy figyelniük kéne arra, hogy a termékeik élettartamát végigkísérjék, és a csomagolással is kezdjenek valamit. Jó példa erre a Nescafé, amelyről korábban írtunk már egy cikkünkben, de rajtuk kívül is rengeteg vállalat kezdi már felismerni, hogy felelősséggel tartozik a hulladékért, amit kiad a kezei közül.