Hozzászokhatunk a perzselő nyarakhoz Európában

október 2nd, 2017

A nagyon meleg nyarak lesznek a természetesek innentől Európában – és erről mi is rendesen tehetünk, derült ki egy új kutatásból.

A Holland Királyi Meteorológiai Intézet kutatása szerint bőven tehetünk mi is arról, hogy egyre forróbbak a nyarak, és egyre többször érkeznek hőhullámok is ilyenkor. A mostanihoz hasonló forró nyarak korábban ritkaságnak számítottak, most viszont tízszer akkora valószínűséggel fordulnak majd elő, mint ahogyan azt az 1900-as évek elején tették.

A kutatók szerint az évszázad közepére Európa mediterrán területein ez lesz a természetes, legalább is akkor, ha a károsanyag-kibocsájtások így folytatódnak. Idén júniusban szokatlanul forró időjárás köszöntött Franciaországra, Spanyolországra, Svájcra, Belgiumra, Portugáliára és Hollandiára is, sőt, egy Lucifer nevű hőhullám is sújtotta Dél-Európát augusztusban. Ez mostani mércével még furcsa, de nemsokára természetessé válhat.

Az idei nyár Franciaország esetében a valaha mért második legforróbb volt, már csak a 2003-as augusztusi óriási hőhullám múlta felül. Utóbbi 15000 ember haláláért volt felelős az országban (leginkább idős embereket érintve), Európában pedig 70000-ren haltak meg a hőhullám következtében. Boszniában, Szerbiában és Olaszországban a mezőgazdaságot is károsította a forróság. Innen jól látszik, hogy nem csak arról van szó, hogy kicsit magasabbra kell állítanunk a klímát – súlyos egészségügyi és gazdasági következményei is lehetnek, ha nem teszünk a melegedés ellen valamit.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb