
Azt szokták emlegetni, hogy a témában kiadott tudományos tanulmányok 97%-a megegyezik abban, hogy létezik a globális felmelegedés, és nekünk is közünk van hozzá. De mi a helyzet a maradék 3%-kal? Most kiderült az igazság: az, hogy hamis kutatásokra épülnek.
Könnyű a mainstream tudománnyal szembemenő, újító szellemű és bátor kutatóknak bélyegezni azokat, akik olyan tanulmányt publikálnak, ami szembe megy a mindenki által igaznak tartott kijelentésekkel. A történelem során számos példát láthattunk már erre, és bár sok esetben valóban pionír tudósokról volt szó, legalább ugyanennyiszer, ha nem többször, kiderült, hogy egyszerű szélhámosok vagy hozzá nem értő, felelőtlen kutatók munkájáról van szó. Ez a helyzet azzal a bizonyos 3 százalékkal is: a híresebb klímatagadó, de elismert tanulmányok mindegyike hamis kutatásra épült, derült ki egy friss (reméljük, alapos és pontos) kutatásból.
A Theoretical and Applied Climatology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az a peer-review eljáráson is átesett 38 tanulmány, amely tagadja a globális felmelegedést, és / vagy az emberi felelősséget benne, hamis adatokon vagy figyelmetlen kutatáson alapult. A Texasi Technológiai Egyetem kutatói megpróbálták reprodukálni az eredményeket, ez bevett módszer arra, hogy ellenőrizzék egy adott kutatás valódiságát – és egyetlen esetben sem sikerült nekik.
„Minden egyes analízisben találtunk hibát – vagy a következtetések, vagy a metódus, vagy az analízis volt rossz -, ezeket kijavítva az eredmények igazolták a tudományos konszenzust” – írta egy Facebook-posztban Katharine Hayhoe, a tanulmány egyik szerzője.
Három fő problémát állapítottak meg a hibás tanulmányokban: egyrészt a kutatók jellemzően kiválogatták azokat az eredményeket, amelyek igazolták az előfeltevésüket, és nem vették figyelembe azokat, amelyek nem illettek bele a koncepcióba. Másrészt az adatokat is úgy válogatták ki, hogy minél jobban illeszkedjenek a kívánt eredményekhez. Harmadrészt olyan fontos részleteket hagytak ki a modelljeikből, amelyek az alapvető fizikának mondanak ellent.
Így most már mondhatjuk, hogy a tudományosan átvizsgált tanulmányok 100 százaléka az ember okozta (vagyis legalább fokozta) klímaváltozás mellett teszi le a voksát – eddig bármilyen ismert ellentanulmány hibásnak bizonyult.