A Heineken azzal próbál meg segíteni a bolygón, hogy csökkenti a szénlábnyomát – méghozzá a szállítás megreformálásával. A hajószállítás ugyanis sokkal kevesebb szén-dioxid kibocsájtással jár, mint a szárazföldi megoldások.
Azt már régóta tudjuk, hogy az áruszállítás maga hatalmas mennyiségű szén-dioxid-kibocsájtással jár együtt. A Heineken példája alapján akár az is megoldás lehet, hogy a szárazföldi áruszállításról áttesszük a hangsúlyt a tengerire, már ahol ez leheséges.
A Heineken például az Egyesült Államok és Mexikó között próbálta ki, mi történne, ha nem a szárazföldön, hanem vízen szállítaná az italait. Így tett a Mexikóból az Államokba importált söreivel, mint például a Tecate-tal és a Dos Equis-szel. Az eredmény? A Treehugger szerint 14 százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsájtás, és sokkal olcsóbb szállítás!
A cég szerint eddig összesen 13228 tonna szén-dioxidot sikerült megspórolni ezzel az átállással, és még gazdasági előnyei is voltak a dolognak. Ezt pedig, ahogy a Treehugger is megemlíti, egyelőre a jelenlegi hajótechnológiával érték el – mi fog történni, ha sikerül optimalizálni a hajós teherszállítást is, hogy még inkább környezetbarát legyen? Szerencsére ezeket a fejlődéseket az is előrelendítheti, ha a Heinekenhez hasonlóan egyre több nagyvállalat helyezi majd át a vízre a szállítási módszereit a szárazföld felől.