
Közelebb van az ökológiai túllövés napja, mint hinnénk. Minden évben kicsit előrébb kúszik ez a vészes dátum, idén pedig már augusztus 2-án eljön, ami elképesztően korai. De mi is ez pontosan?
Idén, 2017-ben augusztus másodikára érjük el azt a pontot, amikor elfogyasztottuk és elhasználtuk az erőforrásoknak azt a mennyiségét, amelyet a Földünk egy éven belül termelni tud. Ettől kezdve majdnem fél évig már a következő évek adagjait használjuk, ami azért baj, mert ezek előbb-utóbb elfogynak, és súlyos katasztrófa érkezhet az emberiségre.
Ha ebben az öt hónapban nem fogyasztanánk semmit, akkor nem terhelnénk meg annyira a környezetünket, hogy az ne tudja regenerálni magát. Ennyi élelmet, halat, friss vizet és levegőt ugyanis képes újra és újra megtermelni a Föld – ha nem lennénk ilyen sokan, akkor fenntartható módon tudnánk használni ezeket az erőforrásokat.
Hogyan tudunk segíteni a helyzeten? A Global Footprint Network (GFN) szerint négy olyan fontos pont van, amire érdemes odafigyelnünk.
- A szén-dioxid-kibocsájtás
A globális szénlábnyom 60 százalékáért az emberiség a felelős, ami rettentő sok károsanyagot jelent. Ha csökkenteni tudnánk ezt a kibocsájtást, kicsit később érhetnénk el az ökológiai túlfogyasztás napját is.
- Népesség
Rengetegen vagyunk a bolygón – ezt nem is lehet eléggé kihangsúlyozni, teljesen túlnépesedtünk, és ezt a növekedést lassítani, még jobb esetben megállítani kéne. Statisztikailag,ha minden családra féllel kevesebb gyereket számolnánk, akkor 31 nappal lehetne távolabb az ökológiai túllövés napja.
- Fogyasztás
Elképesztően sokat fogyasztunk, és éppen ezért elképesztően sok ételhulladékot is gyártunk. Ha egy kicsit lazítanánk a fogyasztói társadalmon, és helyi termelőktől vásárolnánk, valamint kerülnénk a feldolgozott ételeket, 11 napot nyerhetnénk.
- Városi környezet
A GFN szerint, ha ügyesen hatékonyabbá tennénk a városainkat, és több zöld energiát használnánk, két nappal tolhatnánk ki az ítéletnapot. Ha minden tanácsot megfogadnánk, december elejére esne a túllövés napja, ami már majdnem tökéletes – így csak egy hónapot kellene kölcsönkérnünk a bolygónktól.