
Az LNG, azaz a cseppfolyós földgáz nagy előnye a vezetéken érkező gázzal szemben, hogy a rugalmas szállítási útvonalaknak köszönhetően kevésbé fenyegetik a politikai konfliktusok. A júniusban kitört katari válság azonban az LNG-kereskedőkre is ráijesztett.
Június 5-én diplomáciai válság tört ki a Közel-Keleten. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom és Bahrein minden diplomáciai kapcsolat megszakított Katarral, lezárták a határt, leállították a légiforgalmat, és kiutasították a katari állampolgárokat.
A gázkerekedők aggodalommal fogadták a hírt, mert bár Katarnak csak két millió lakosa van, ez a kis ország a világ legnagyobb LNG exportőre. Az összes eladott cseppfolyós földgáz 30 százaléka innen származik.
A nyugtalanság csak fokozódott, amikor két nagy katari tartályhajó – amely a tervek szerint a Szuezi-csatornán keresztül szállított volna LNG-t az Egyesült Királyságba – Jemen partjainál váratlanul visszafordult, hogy a hosszabb úton, Afrika délről való megkerülésével jusson el Európába. Úgy tűnt, hogy Egyiptom nem engedi át a katari hajókat, ami komoly probléma lett volna az európai gázpiac számára.
A gázkereskedők nagy megkönnyebbülésére azonban a június 12-i héten több katari hajót, köztük az LNG-t szállító Golar Glacier-t is fogadták az egyiptomi kikötők. Elemzők szerint a kerülőút a katariak válaszlépése volt az ellenük indított blokádra: nem akarták kifizetni a borsos csatornahasználati díjat Egyiptomnak.
„A cseppfolyós földgáz egyik előnye a vezetéken érkező földgázzal szemben, hogy tengeri úton lehet szállítani, így kevésbé veszélyeztetik a politikai konfliktusok, amelyeknek gyakran a vétlen harmadik fél az igazi vesztese. A katari válság azonban azt mutatja, hogy habár az LNG nagyobb szabadságot ad, a politikai incidensektől ez a szállítási mód sem teljesen védett” – mondta Pócs Balázs, a MET szóvivője.