
Gyakorlatilag minden egyes, a mindennapokban meghozott döntésünk hatással van a környezetre – nincs ez másképp azzal sem, hogy hogyan étkezünk. Kutatók most megállapították, mi kell ahhoz, hogy tényleg környezetbarát étrendet rakjunk össze magunknak. Bármennyire támadják is őket, kiderült, hogy a vegánoknak ebből a szempontból biztosan igazuk van: ők kímélik ugyanis a legjobban a bolygónkat!
Azon lehet vitatkozni, hogy a vegán étrend mennyire felel meg az emberi szervezet vitamin- és tápanyagigényének, de annyi biztos, hogy a környezetre ez van a legkevesebb negatív hatással – az Oxfordi Egyetem kutatói szerint legalább is így van. A neves egyetem tudósai több szempontból is megvizsgálták a különböző élelmiszereket, és arra jutottak, hogy a növényalapú táplálkozás tesz a legjobbat a bolygónknak.
A kutatók komoly vizsgálatokat végeztek: több mint 100 ország nagyjából 400 ezer mezőgazdasági területét vizsgálták meg, és figyelték meg azt, hogy a különböző növénytermesztés és állattenyésztés milyen hatással van a környezetre. Azt vizsgálták, hogy mennyi üvegházhatású gázt bocsájtanak ki a működésük közben, mennyi termőföldet és vizet használnak fel, valamint hogyan járulnak hozzá az óceánok elsavasodásához és a vízszennyezéshez.
A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány végül kimondta, hogy a leginkább környezetbarát étrendet úgy tehetjük össze, ha teljesen kihagyjuk belőle a húst és a tejtermékeket – tehát minden állati eredetű élelmiszert hanyagolunk. Ha teljesen elhagynánk ezeket az élelmiszerfajtákat, a termőföldterületek 75 százaléka felszabadulna úgy, hogy változatlanul elláthatnánk a világot ugyanilyen mennyiségű élelemmel.
A kutatók egyébként nemcsak a károsanyag-kibocsájtást és a termőföldterületek felhasználását, valamint a vízpazarlást nézték – azt is számításba vették, hogy ezek a mezőgazdasági területek hogyan járulnak hozzá az eutrofizációhoz (ez egy olyan folyamat, melynek során a szennyvízben lévő foszfor és nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet), valamint a vizek savasodásához.
Persze nem kell mindenkinek azonnal vegán életmódra váltani (főleg azért nem, mert tudatlanul nagyon hamar tápanyagszegénnyé válhat az étkezésünk), elég, ha megfogadjuk, hogy mostantól figyelni fogunk, és kevesebb húst, valamint tejterméket fogyasztunk. Vezessük be a húsmentes hétfőket, és a sajtok és tejek helyett vásároljunk növényi alternatívákat!