
A kapszulás kávék egyszerűek és nem mellesleg gyönyörűek: általában nagyon szép dizájnnal érkeznek a kávéfőzőik, és nem kell kávéadagolással bíbelődnünk, egyszerűen beléjük illesztjük a kávékapszulát, és már kész is a finom feketeleves. Csakhogy ezek a kapszulák legalább annyira rosszak a környezetnek, mint a rohamosan növekvő mennyiségű műanyagpalackok. Hogy miért?
Az Egyesült Államokban 2015-ben a kávéfogyasztók 27%-a kapszulás kávét használt. Négy évvel előtte, 2011-ben még csak 7% volt ez az arány. Az ok valószínűleg a kávéfőzők árának csökkenése, valamint az, hogy kapszulás kávét készíteni a világ legegyszerűbb dolga: csak beletesszük a kapszulát a kávéfőzőbe, megnyomjuk a gombot, és már készül is a finom fekete.
Környezetvédelmi szempontból azonban ezek a kapszulák az ördögtől valók. A legtöbbjük műanyagból és fémből készül, amelyek egyike sem bomlik le a természetben hosszú száz éveken keresztül. A legnagyobb vállalatok sem foglalkoznak az ilyen „apróságokkal”, sem a Nespresso, sem a Keruig hagyományos kapszulái nem újrahasznosíthatók. Legalább is nem abban a változatban, amelyekben mi vásároljuk őket.
A kapszulák ugyanis egyedül úgy lennének újrahasznosíthatók, hogy külön választjuk őket összetevőik szerint, csakhogy általában időmegtakarítás céljából vásároljuk az ilyen termékeket, így valószínűleg senki nem fog leülni otthon a konyhában, és különválogatni a kapszula tetejét az aljától. Ráadásul ezeket a kapszulákat nagyon ellenállóvá tervezik (nem véletlenül, hiszen forró víznek kell átmennie rajtuk), így a hagyományos ujrahasznosítás során nem lehet őket felhasználni.
Így még mindig jobban járunk, ha instant kávét vásárolunk, vagy maradunk a hagyományos kotyogósnál – utóbbinál egyébként sincs finomabb a világon!
1 Comment
jan st, 2018 10:25 DU. Reply
Pedig újrahasznosítják. Ráadásul itthon Csepelen. Sőt, még gyűjtőzacskót is adnak és elviszik az elhasznált kapszulákat. http://ecolounge.hu/nagyvilag/a-nespresso-kavekapszulait-csepelen-hasznositjak-ujra
https://www.nespresso.com/hu/hu/kapszula-ujrahasznositas