Ezekkel az egyszerű tippekkel igazán zöld karácsonyunk lehet

december 18th, 2017

Bár a karácsony az egyik leginkább környezetszennyező ünnep, azért sokat tehetünk, hogy ne terheljük le a szükségesnél jobban a környezetünket. Ezekkel az egyszerű tippekkel rengeteg pénzt spórolhatunk, mellette pedig még a környezettudatosság mellett is letehetjük a voksunkat.

Óvatosan azzal a díszítéssel!

Az Egyesült Államokban annyira túltolják a karácsonyi díszítéseket, hogy ebben az időszakban több energiát fogyasztanak a sok égő és világító rénszarvas miatt, mint egy kisebb fejlődő ország egy évben. Persze nem bűn a karácsonyi hangulatvilágítás, csak ésszel kell csinálni: válasszunk energiatakarékos égőket, és azért ne vonjuk az egész lakást fényárba.

Vegyünk igazi fát!

Furcsának hangozhat, de a kivágott fák is jobbak, mint az előre gyártott műanyag változatok. Míg az előbbi már általában direkt erre a célra nevelődik, és lebomlik, ha kidobjuk, az utóbbi több száz évig is szennyezi a környezetet, mivel ennyi időre van szüksége a műanyagnak ahhoz, hogy elkezdjen lebomlani. A legjobb megoldás persze az, ha nem kivágott, hanem ültethető fát veszünk.

A cserélhető égős égősor a nyerő

Égősorok tekintetében azzal járunk a legjobban, amelyben cserélni lehet az égőket, mivel ezek esetében nem kell kidobni az egész madzagot, ha egy égő feladja a harcot. Így sokkal tovább használhatjuk az égősort, és nem kell mindig újat vásárolnunk.

Válasszuk meg a díszeket is!

A műanyag- és üveggömbök nem a legszerencsésebb választások, de ennél is több kárt tehetünk a környezetben akkor, ha angyalhajat is vásárolunk. Ez ugyanis egyértelműen egy környezetvédelmi időzített bomba, hiszen műanyagból készül, nem bomlik le, de legalább könnyű és viszi a szél, így mindehová eljuthat. Ezt inkább felejtsük el, ha fadíszítésre készülünk, és válasszunk természetes alapanyagokból készült változatokat.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb