Egyre több a villám a levegőben a légszennyezés miatt

szeptember 25th, 2017

Elsősorban a hajóforgalom az okozója az egyre több villámlásnak – egy teljeskörű megfigyelés ugyanis kimutatta, hogy a nemzetközi hajóútvonalak felett sokkal többet villámlik, mint bárhol máshol a világon.

A villámok a felhőkben vagy a felhők felületén jelentkező elektromos gázkisülés. Úgy jön létre, hogy a felhőn belül a különböző töltésű vízcseppek vagy jégkristályok összeütköznek vagy utóbbi esetében szét is töredeznek. Mivel a jégkristályok jellemzően a levegő természetes szennyezőrészecskéin keresztül jönnek létre, ezért már eddig is egyértelmű volt, hogy az emberi tevékenység belezavar valahogy a Föld természetes viharrendszerébe, csak eddig az nem volt tiszta, hogy pontosan hogyan teszi ezt.

2004-ben pontosan ezért a Washingtoni Egyetem kutatói létrehozták a Nemzetközi Villámlokációs Hálózatot (Worldwide Lightning Location Network), amely azért dolgozott, hogy regisztráljon minden egyes villámot, amit a szenzorai képesek érzékelni. Villlámláskor ugyanis a rádióhullámok megzavarodnak egy rövid időre, ez alapján le lehet mérni, hogy hol van éppen nagyobb mennyiségű villámlás. A kutatók most elemezték az összegyűjtött adatokat, és rájöttek, hogy a legtöbb villámlás bizony a nemzetközi hajóútvonalak felett jelentkezik.

Ez azért van így, mert az óceán felett nincs annyi szennyeződés (legyen az természetes vagy ember okozta), mint a szárazföld felett szokott – kivéve a gyakran használt hajóútvonalak mentén. A hajók kibocsájtása egy vékony vonalban az egyébként szennyeződésszegény területen olyan zavart okozott, ami rengeteg villámlással járt. Ezzel a hagyományos viharok gyakran villámokkal járó viharokká fokozódnak.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb