
Százhalombattán 17,6 megawattos naperőművet épít az energiakereskedő MET-csoport Dunai Solar Park Kft. nevű cége. Amikor 2018 harmadik negyedévére elkészül majd ez a park, szinte biztosan ez lesz az ország legnagyobb naperőműve, mivel a jelenlegi rekorder, a Mátrai Erőmű melletti park 16 megawattos.
A százhalombattai napprojekt is egy hagyományos erőmű, a Dunamenti Erőmű mellé épül. Ennek az egymás mellett élésnek racionális okai vannak, és az említett projektek nem egyediek. A fentieken túl
- Pécsen az MVM volt aktív, 2016-ban átadott már egy 38 ezer panelből álló, 10 megawattos naperőművet a pécsi hőerőmű tüskésréti zagyterében,
- Pakson, az atomerőmű környezetében (az erdős, lakóövezeti beépítésre alkalmatlan védterületen) is fejleszt az MVM egy 20 megawattos parkot,
- Veszprémben egy hazai specialista cég, a HNS-Sun Kft. fejlesztett egy méretes, bár a felsoroltakhoz képest azért kisebb erőművet,
- Kaposváron pedig minden eddig felsorolthoz képest is óriási, összességében akár 100 megawattos napelempark készül. Igaz ez a kínai hátterű projekt annyiban kilóg a sorból, hogy a 400 hektáros terület közelében nincsen erőmű, vagy rekultivációs terület.
Annyi engedély áll benn naperőművekre, mint Paks2 teljes kapacitása. Mondjuk még az sem teljesen kizárt, hogy Paks2 is működtethető lesz gazdaságosan. A megújulók sem tökéletesek csak jobbak, az elektromos autók miatti felbuzdulás pedig kényszerből is történt. Az egyik nagyobb magyar, megújuló energiával foglalkozó cég, az Alteo vezetőjével, ifj. Chikán Attilával interjúztunk.
Egy jól működő erőmű sikeréhez sok minden kell, de leginkább megfelelő földterület, olcsó finanszírozás, engedélyek, hálózati csatlakozási pont, építési fővállalkozó, napelempanelek, illetve, ha minden elkészült, akkor egy üzemeltető.
2016-ra három fontos tényező együttállása miatt kecsegtetővé vált a napprojektek megtérülése – meséli Horváth Péter, a MET Power igazgatója:
- 2016 végéig még működött Magyarországon a KÁT, vagyis a kötelező átvételi támogatás, a beruházók kiszámítható (7 százalék feletti) megtérüléssel kalkulálhattak,
- a bankpiacon estek a hozamok, vagyis a finanszírozás olcsóbbá vált,
- a technológia fejlődésének hála, az erőművek fő költségtényezői, vagyis a panelek, illetve az inverterek (feszültség-átalakítók) ára is csökkent.
A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok el!
Forrás: MET Hungary