Betilthatják a csillámport

november 28th, 2017

A csillámpor legalább annyira rosszat tesz a környezetnek, mint mondjuk a mikroműanyag, de egyelőre nem tett senki lépéseket afelé, hogy ezt is betiltsák, mint hasonlóan környezetszennyező társát. Ez most megváltozhat: végre elindult egy kezdeményezés, ami végleg véget vethet a csillámok használatának.

A csillámpor – legyen nagyobb vagy kisebb szemcsés – fémekből és műanyagokból áll. Ráadásul még a nagyobb szemcséjű változat is olyan kicsi, hogy nagyon nehéz egy helyen tartani, ezért egyértelmű, hogy előbb-utóbb kijut a tervezett helyéről a természetbe, ahol hasonló pusztítást végez, mint amilyet a mikroműanyagok tesznek, utóbbiak szabályozása pedig már megindult a kontinensen és azon kívül is. A csillámporra, úgy tűnik, szerencsére hasonló sors vár.

A természetben a csillámpor ugyanúgy viselkedik, mint a mikroműanyag: az egyszeri használatra teremtett anyag a lefolyókon és a vízelvezető rendszereken keresztül tavakba és az óceánba jut, ahol a halak és egyéb vízi állatok akaratlanul is elfogyasztják – ez azonban nem csak nekik káros, hanem nekünk is, mivel ezek az állatok az étrendünk részei is lehetnek. Így közvetve mi is csillámport eszünk.

A műanyagok kémiai tulajdonságainak hála nem kizárólag magukban tesznek rosszat, hanem magukhoz vonzzák a mérgező anyagokat a vizekből is, így gyakorlatilag mégreggombócokat hoznak létre, amelyek sokszor még mindig olyan kicsik, hogy a tengeri élőlények elfogyasztják őket. Így dupla veszély vár rájuk, és ránk is, ha nem teszünk a csillámpor-használat ellen is valamit.

Persze léteznek műanyagmentes csillámporok is, ezek nyilvánvalóan kicsit többe kerülnek, mint a hagyományos társaik, de megéri rájuk váltani – a kicsit nagyobb kiadás mellett nem mérgezzük magunkat a tányérunkra visszakerülő műanyaggal.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb