Az amerikaiak ünnepi világítása annyi energiát fogyaszt, mint egy kisebb ország egy évben

december 10th, 2017

Az Egyesült Államokban mindenki komolyan veszi a karácsonyi világítást – olyannyira, hogy egy friss kutatásból kiderült: annyi elektromos áram megy el ilyenkor egy hónap alatt, mint egy kisebb ország egész éves fogyasztása.

Az amerikaiak nem állnak túl jól, ha a környezettudatosságról van szó, főleg a karácsonyi időszakban nem: annyi áramot fogyasztanak ugyanis a világítással, mint néhány ország egész évben. A számok nem hazudnak: ebben a néhány hetes időszakban csak a karácsonyi és újévi világítás összesen nagyjából 6,63 milliárd kilowattóra elektromos áramot visz el – ehhez képest mondjuk Etiópia egy évben 5,3 milliárd kilowattórát használ el.

Kambodzsa durván 3,06 milliárd kilowattóra elektromosságot fogyaszt egy évben, Nepál pedig 3,28 milliárdot. Persze érdemes a lakosságszámot is számításba venni, ha ezeket a statisztikákat figyeljük, de ezen a helyzeten még ez sem segít, hiszen nem éves fogyasztást hasonlítunk össze, csupán néhány heti karácsonyi díszkivilágítás fogyasztását.

Úgy is mondhatjuk, hogy az amerikaiak giccsmániája 14 millió hűtőt tudna energiával ellátni. Mennyivel hasznosabban is el lehetne költeni azt a néhány milliárd kilowattórát, nem igaz?

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb