
Ausztrália igencsak rásegített a megújuló energiákra: a víz-, szolár- és szélenergia segítségével már az otthonok 70 százalékát el tudná látni elektromos árammal, és ez csak növekedni fog, ha a 2016-17-es építkezések befejeződnek.
Az országban egy évtizede még csak 7 százalékát tette ki a nemzeti energiatermelés egészének a megújuló energia, ehhez képest mára ez a szám 70-re emelkedett – a The Guardian szerint pedig a tavalyi és idei zöld projektek befejezésével már 90 százalékra ugrik majd az arány.
Ennek ellenére az ausztrál elektromos piac még mindig a fosszilis energiahordozókra támaszkodik, pedig a megtermelt zöld energiamennyiség nagyjából annyi károsanyag-kibocsájtást spórolna meg az országnak, mint amennyit azzal érnének el, ha kivonnák az ausztrál kocsik felét a forgalomból.
Az ország zöld energiájának jó részét a vízenergia adja (40%), második helyen áll a szélenergia (31%), harmadikon pedig a tetőre szerelt napelemek adta elektromosság (18%). A nagy napelemparkok egyelőre még csak 2 százalékban biztosítják a megújulókat, de a most épülő nagy beruházások ezt az arányt jóval feltolhatják majd.
Jelenleg arra is koncentrálnak, hogy hogyan lehet majd a megtermelt energiát hatékonyan eltárolni – ez ugyanis a zöld energia legnagyobb hátránya jelenleg: nincs olyan univerzális tárolási mód, amivel a rengeteg elektromos áramot később vissza lehet osztani, amikor igazán szükség van rá.