Algás csillár tisztítja a szoba levegőjét

szeptember 30th, 2017

Nemcsak hasznos, de gyönyörű is a Julian Melchiorri által tervezett csillár, ami egyszerre világítja be a teret, és tisztítja a szoba levegőjét.

Lassan szerencsére a dizájn és a technológia is összeér, és ami hasznos és újító, az egyben szép is – legalább is ez a helyzet a londoni dizájner, Julian Melchiorri által megálmodott csillárral, ami egyaránt környezetbarát és gyönyörű. Az Exhale Chandelier (magyarul kicsit sután hangzó Kilélegző Csillár) bevilágítja a szobát, és cserében tisztítja a levegőt is.

A formatervezett leveleken ugyanis alga telepszik meg, amely megköti a levegőben található szén-dioxidot, cserében pedig oxigént állít elő, így kvázi megtisztítja a helyiség levegőjét, ahová felszerelik. Egy ilyenre nagyobb szükség van, mint gondolnánk, ugyanis a városokban a por és a szennyeződés mennyisége egyre növekszik, nemcsak kültéren, hanem beltéren is. És mivel rengeteg időt töltünk el az otthonunkban, ez az egészségünkre is káros lehet.

Melchiorri találmánya egyszerre esztétikus, és viselkedik úgy, mint egy légtisztító szobanövény – persze annál sokkal gyönyörűbb. Nem véletlen egyébként, hogy a férfi ilyen eszközt tervezett: másik munkája az, hogy a biokémia technológiai felhasználhatóságát kutatja. Ez a csillár szép ötvözete a kettőnek.

Képek: Julian Melchiorri

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb