A krillek képesek megemészteni a mikroműanyagot, de ennek annyira nem kell örülnünk

március 28th, 2018

A tengeri tápláléklánc egy fontos alapját képező krillek egy friss kutatás szerint képesek megemészteni az apró műanyagrészecskéket – csakhogy úgy, hogy végeredményként még kisebb műanyagrészecskék távoznak az állatokból, ami még tovább rontja a helyzetet.

Elméletben jó hírnek számítana, hogy a krill, egy apró tengeri állatka, képes megemészteni a mikroműanyagot – hiszen ez a szennyeződés az, amiről még alig tudunk valamit, leginkább csak annyit, hogy nem tesz jót a környezetnek, mivel nem bomlik le, vagy csak nagyon hosszú idő után. Csakhogy a jelenség még rosszabbá teszi a problémát: a krill ugyanis nemcsak megemészti a mikroműanyagokat, hanem még kisebb részekre bontja, amelyek így még könnyebben kerülnek bele a többi tengeri élőlény szervezetébe.

A mikroműanyagokkal ugyanis az a legnagyobb probléma, hogy a tengeri állatok az élelemmel a szervezetükbe viszik őket, ahol egyelőre ismeretlen, de biztosan nem pozitív hatásokat fejtenek ki. A műanyag ugyanis alapvetően egy mérgező hulladék mind az emberre, mind az állatokra, legalább is akkor, ha a szervezetbe kerül.

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ausztrál kutatók megfigyelték, hogy a krillek képesek-e lebontani mikroműanyagot, ha 20 százalékban algát, 80 százalékban ezt etetnek velük – és megállapították, hogy az állatok megemésztették, majd kisebb darabokban engedték ki a szervezetükből a szennyeződést. Ez korántsem jó jel, hiszen így a többi élőlény szervezetébe még könnyebben bejut a műanyag.

A kutatás során a krillekkel átlagosan 31,5 mikronos műanyagokat etettek, viszont a végtermékük már átlagosan 1 mikron széles műanyagdarabka volt. Ez már csak azért is probléma, mert a krillek egyébként a tengeri tápláléklánc alapját képezik, rengeteg nagyobb állat fogyasztja őket.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb