59 ezer plug-in autót adtak el Kínában egy hónap alatt

október 26th, 2017

Ez rengeteg, tekintve, hogy 2016 szeptemberében, azaz pontosan egy évvel a mért adatok előtt mindössze ennek 20%-át értékesítették.

Mindannyian tudjuk, hogy a párizsi klímaegyezmény, és egyáltalán, a környezetvédelem sikeressége nagyban múlik Kínán, az ország ugyanis a világ szén-dioxid-kibocsájtásának 29,51 százalékáért felelős. Miután az Egyesült Államok kiszállt a klíma-megállapodásból, tényleg Kínán van a világ szeme, hogy mit lép a környezetvédelem érdekében.

Úgy tűnik, a helyzet egyre javul az országban, már ami a károsanyag-kibocsájtást illeti. Nemrég jött a hír, hogy teljesen be akarják tiltani a benzines és dízeles autók eladását, és bár határidőt még nem szabtak ki a dologra, a többi, hasonló törekvésekkel dolgozó ország 2030 körül szánja el magát végleg erre a döntésre, így valószínűleg Kína is ekkoriban szándékozik bevezetni a megszorításokat. Azonban az eladási tilalom nélkül is egyre jobb a kínai autópiac helyzete: 2017 szeptemberében 59 ezer plug-in autót adtak el az országban, ami 80 százalékkal több, mint a tavaly ugyanekkor mért mennyiség.

A plug-in autók nem teljesen elektromosak, hanem hibridek, azaz árammal és benzinnel is mennek. A sima hibridektől az különbözteti meg őket, hogy nagyobb akkumulátorral és külső töltési lehetőséggel rendelkeznek. A tisztán elektromos hatótáv 20-50 kilométer között mozog, ezt azonban általában csak laboratóriumi körülmények között tudják elérni, a valóságban, főleg városi közlekedés során, ez a távolság sokkal kisebb – de máris több, mint a simán benzines autóknál.

Persze a plug-in autók a piac még mindig nagyon kicsi szegmensét jelentik (nagyjából 1,8%-ot vesznek el az autópiacból), de már ez is óriási haladás, főleg, ha belegondolunk, hogy mennyi szén-dioxidtól szabadítja meg ez az autómennyiség a Földet.

Hasonló Cikkek

Leave Your Comment

//FB analitics //FB SDK like gomb