
Bár itthon a hideghullám miatt egyáltalán nem érzékeltük, elmondható, hogy egyre korábban tavaszodik – ahogyan északabbra haladunk, egyre rosszabb a helyzet. A korábbi tavasz ugyanis a globális felmelegedés hírnöke.
A korai tavasz minden, csak nem jó hír, már ha a bolygónk túlélését nézzük: azt jelenti ugyanis, hogy a globális felmelegedés már az elmúlt 10 évben jócskán megmutatta a hatását, és azt is, hogy az állat- és növényfajoknak egy teljesen új időrendhez kell hozzászokniuk.
A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ahogy az Egyenlítőtől északabbra haladunk, úgy rosszabbodik a helyzet – és még a mi, tél végi extrém hidegfrontunk is ennek az északi melegnek köszönhető. Az Arktiszon az elmúlt tíz évben felgyorsult a felmelegedés, és már 16 nappal korábban érkezik a tavasz, mint 2008-ban tette.
A kutatók az eredményekhez összesen 743 korábbi tanulmány adatait hasonlították össze, amelyek nemcsak a hőmérsékletet, hanem az olyan tényezőket is figyelembe vették, mint a növények virágzása, a költöző madarak érkezése vagy a kétéltűek ébredése. Ezen tanulmányok összesített eredményéből számolták ki, hogy nagyjából 16 nap csúszással kell számolni a legészakibb területeken. Azt is kimatekozták, hogy az Egyenlítőtől északra haladva tíz szélességi fokonként átlagosan 4 nappal korábban érkezik a meleg.
Ez persze számos problémát vet fel: az állatok és növények természetes rendje megborul, több esőzés köszönt az Arktisztra, vékonyabb lesz a jégtakaró, és magasabb a tengerszint. Ez rengeteg helyi állat és növény életére lesz hatással, és akkor még nem beszéltünk a költöző madarakról sem, amelyek teljesen összezavarodhatnak a megváltozott körülmények miatt.
Egyelőre a pontos változásokat lehetetlen megjósolni, de az biztos, hogy a helyi ökoszisztémára komoly erővel hat a tavasz korai eljövetele.